A Bács-Kiskun Vármegyei Kupa idei döntőjébe a vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kecel FC és a Harta SE csapatai jutottak be. A kupadöntő helyszínéről a két gárda közül sorsolással döntöttek, mely alkalmával a szerencse a keceleieknek kedvezett, így június 3-án ők rendezhették meg a találkozót.

-Hirdetés-

Az összecsapásra a keceli élőfüves pályán került sor, melyen az öntözőrendszer kiépítése után a tavaszi szezonban az első alkalommal játszottak tétmérkőzést. Az együtteseket a kezdőkörbe a Kecel FC U-es csapatának játékosai kísérték be, akik a találkozó alatt a labdaszedői feladatokat is ellátták. A mérkőzés kezdőrúgását a keceliek törzsszurkolója Lovász László végezte el, aki betöltötte már a 90. életévét és egy ilyen számmal ellátott mezt vehetett át a hazaiak csapatkapitányától Vata Zalántól.

A Kecel FC U9-es csapata

A mérkőzés nagy érdeklődés mellett került megrendezésre, így elmondható, hogy az idei szezon nézőcsúcsát hozta a keceliek számára. A küzdelmes találkozón mindössze két vendég gól született, így a hartaiak ünnepelhettek kupagyőzelmet.

Kecel FC-Harta SE 0-2 (0-0)

A Kecel FC csapata

Kecel FC: Gerner – Vata (Doszpod), Bányai, Gavula, Patai B., Patai G. (Sendula J.), Torma, Bödő, Pintyi, Csáki, Herczeg P.

A Harta SE csapata

Harta SE: Ámann (Hauschen) – Danó, Makó, Pintér, Hamar, Fekete, Csehi T. (Vizi), Ivacs (Nasz), Mihály, Dunai, Máthé (Erdei).

A találkozó elején a keceliek voltak veszélyesebbek és a 4. percben nem sok kellett volna a vezetésükhöz, de Patai Blázs lövése után a felső lécről kifelé pattant a labda. A 20. percben ismét a keceliek kerültek helyzetbe és a hartai Csehi Tamás a gólvonaról rúgta ki a labdát. Volt még több veszélyes beadása is az első félidőben a kecelieknek és a helyzetek alapján 2-3 góllal is vezethettek volna. A hartaiak ellentámadásai a befejezéseknél pontatlanok voltak, így ezek nem jelentettek nagyobb veszélyt a hazai kapura. A szünet után a 48. percben a hartai Fekete Tamás középről, mintegy 18 méterről lövésre szánta el magát, ami után a labda egy védőn irány változtatott és a kapu előtt a talajon megpattanva Gerner Dániel kezét érintve talált utat a hálóba (0-1). Az 58. percben szép keceli akció futott végig a bal oldalon, amely végén Herczeg Péter beadását követően Patai Gergő lőtte a labdát a hálóba, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A 61. percben egy sérülés miatt állt a játék, amikor a keceli Vata Zalán a hazai kispad előtt várakozott, hogy lecseréljék. Mindeközben a játék újra indult és a hátul rendezetlen keceli védők között középen a hartai Dunai Rudolf kapott jó labdát, aki a ziccert kihasználva szerezte meg a hartaiak második találatát (0-2). A 72. percben a keceli Torma Barnabás beadása után került nagy helyzetbe Gavula Levente, de ezt a lehetőséget nem tudta gólra váltani. A 78. percben a hartaiak növelhették volna előnyüket, azonban Bödő Dominik nagyon menttet az utolsó pillanatban. A végjátékban a kitámadó keceliek ellen egy kontratámadás során a hartai Vizi Milán középen senkitől sem zavartatva egyedül vezethette kapura a labdát, de nagy technikai hibát elkövetve ziccerben elpattant méterekre tőle a labda és Gerner Dániel a kezébe vehette a játékszert. A találkozó végén egy hazai szabadrúgás után a hartai felső kapufát érintve hagyta el a játékteret a labda. A keceleiek nagyot küzdöttek a mérkőzésen, de a helyzeteiket nem sikerült gólra váltaniuk és két elkerülhető találatot kaptak. A hazaiaknak a tavalyi kupagyőzelem után nem sikerült a címvédés, azonban a hartaiakkal együtt az őszi szezonban a Magyar Kupa országos főtábláján szerepelhetnek majd és várhatják a sorsolást, a következő ellenfelet.

Vata Zalán – Kecel FC játékosa:
Nagyon szerettük volna a döntőben megvédeni a tavalyi címünket, de ez sajnos most nem sikerült. A bajnokságban nyújtott kevésbé jó eredményein után a kupasorozatra koncentráltunk és itt szerettünk volna sikeresek lenni. Az elmúlt hetekben már a jó kupaszereplésre összpontosítottunk elsősorban és a felkészülésünk is ehhez igazodott. Úgy gondolom, hogy az első 20 percben a mi elképzelésünk valósult meg, több gólt is szerezhettünk volta, de az utolsó passzoknál, a befejezéseknél pontatlanok voltunk vagy a hartai védők mentettek. Sajnos a kihagyott helyzetek a későbbiekben megbosszulták magukat. Vállalom azért a felelősséget, hogy elmondjam, hogy szerintem két hatalmas külső hiba miatt kaptuk a két gólunkat. Nem jó most a csapat hangulata, mert a játékosokat lelkiekben lehúzza, hogy milyen körülmények között kaptunk ki. Természetesen szép eredmény az ezüstérem is a csapattól, ami után most úgy egy hónapos pihenő következik. A nyár során próbálunk majd erősíteni néhány új játékossal és szeretnénk jól felkészülni a Magyar Kupa, valamint a bajnokság küzdelemire. Jó érzés volt végre az élőfüves pályán játszani és úgy gondolom, hogy a játéktér talaja, valamint minősége kiváló volt. Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a segítőinknek, szurkolóinknak a támogatását és gratulálok a hartai csapatnak a kupagyőzelemhez, a Magyar Kupa országos főtábláján pedig sok sikert kívánok nekik.

Ámann Márk – Harta SE játékosa:
Hetek óta a jó kupaszereplés a legfontosabb a csapat számára és mindent ennek rendeltünk alá. A első félidő elején csak a szerencsének köszönhettük, hogy nem kaptunk gólokat, mert ebben az időszakban jobbak voltak a keceliek. A második félidőben már a mi akartunk érvényesült jobban és a szerencsés körülmények között szerzett első találatunkat követően egy újabb góllal nyerni tudtunk. Az utolsó percekben nagy fölényben játszottak a keceliek, amikor kontrából voltak lehetőségeink, a végén pedig a kapufa megint velünk volt. Felnőtt színekben még nem voltam aranyérmes, így ez a cím az eddigi pályafutásom legnagyobb sikere. A szurkolóinknak ezúton is szeretném megköszönni az egész éves támogatásunkat, mert nem csak hazai környezetben, hanem idegenben is sokszor nagy számban elkísértek bennünket és a mai napon is segítették a csapatot.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (59 db kép)
MEGOSZTÁS