Ünnepi díszbe öltözött a Bócsai Boróka Általános Iskola, 23 végzős diák köszönt el az intézménytől, diáktársaiktól, s akik végig kísérték őket ezen a 8 éven – olvasható az iskola közösségi oldalán. 
 
Egy-egy szál virággal a szüleiknek és tanáraiknak is köszönetet mondtak. Szűcsné Kaposvári Gabriella a Bócsa Község Oktatásáért, Közművelődéséért Alapítvány képviseletében díjat adott át Csányi Alexának, aki nyolc tanéven át kitűnő eredményt ért el. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még ebben a tanévben Gáspár Villő, Rázsonyi Lora, Balázs Barnabás és Balogh Levente. Köszöntötték a szülői munkaközösség leköszönő tagjait: Csala Ildikót és Gáspár-Bíró Katalint.
A hetedik osztályosok Kothenczné Fűz Szilvia irányításával, és a szülők segítségével megható, bensőséges műsorral búcsúztak. Örökös Öko-iskolaként a közös búcsúként jelképesen színes homokszemeket öntöttek egy nagy tálba az osztályfőnökükkel Szlobodáné Rakonczay Tündével, jelképezve a különlegességet, egyediséget és az összetartozást.
Barcsikné Weinhardt Éva intézményvezető egy dalszöveggel búcsúzott: „Fejed fölött az ég, de a választ mégse onnan várd. Hunyd be a szemed, nézz szét belül, valaki szól hozzád. – Kívánom, hogy minél hamarabb megtaláljátok a belső hangotokat, a célt, amiért érdemes küzdeni. Viszontlátásra.”
 

 
Hang: Nagyné Morvai Erzsébet igh.
Fotó: Kovács Gyula
Forrás: Bócsai Boróka Általános Iskola facebook oldal 
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira