A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő tázlári óvoda ismét szépült, bővült.  A megnövekedett gyermeklétszám indokolta egy nagyobb méretű csoportszoba kialakítását a szeptemberi nevelési év kezdéséhez. A következő évekre is emelkedő gyermeklétszámot prognosztizál a település.

A Fenntartó érsekségnek és a tázlári önkormányzatnak köszönhetően az óvoda épületében a volt szolgálati lakásból alakítottak ki egy nagy méretű csoportszobát, oda tartozó gyermek – valamint felnőtt mosdót.

-Hirdetés-

A bontást, építést Takó József építési vállalkozó, a víz-gáz szerelést Újvári László, az áram szerelését Kovács Ottó vállalkozók végezték. A festés Erdődi György munkája. Állandó segítsége volt a munkálatoknak Kulik Béla és Kiss Gábor szülők, akik szaktudásukkal mindig rendelkezésre álltak. Sörösné Mihók Ildikó szülő és Dabis Éva függönyöket varrtak, Orcsik József pedig a szerelési munkákat végezte. Németh Imre és Orcsik József az asztalos munkákban segített.

Az új csoportszoba

A terasz szép új korlátot kapott az Eurovid Kft. támogatásával, az ott dolgozó Turcsik Gábornak, Szabó Zsoltnak és Nagy Tibornak köszönhetően, akik idejüket, tudásukat és szakmunkájukat ajánlották fel a gyermekek biztonságát szolgáló korlát tervezésében és kivitelezésében.

A terasz szép új korlátot kapott
Az óvoda dolgozói több héten keresztül dolgoztak azért, hogy minden a helyére kerüljön, parkosították az udvart a szülők és a Gazda Plusz felajánlásaiból.
Parkosították az udvart
,,Köszönetünket fejezzük ki a Fenntartónak és Főigazgatónknak, a tázlári önkormányzatnak, valamint mindenkinek, akik hozzájárult ahhoz, hogy ez a szép új óvodarész létre jöhessen!”
 
Írta, képek: Szabó Anett tagóvoda-vezető

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira