Július utolsó hétvégéjén immár kilencedik alkalommal rendezték meg a halászléfőző versenyt. Ahogy mindig, idén is nagy népszerűségnek örvendett az esemény, 22 csapat mutathatta meg konyhai tudását.

A versenynek a Hatvani Szabadidőpark adott otthont, kellemes tóparti környezetben készültek a halászlevek. A főzés ideje alatt a Kéknefelejcs Népdalkör dalcsokrát hallhattuk.

A Kéknefelejcs Népdalkör is fellépett 
-Hirdetés-

Legkésőbb délig igyekezett minden csapat leadni a háromfős zsűri részére az elkészült halászlét, közben a Strong Fitness Club zumbás lányai mutatták meg tánctudásukat rengeteg dinamikus elemmel fűszerezve.

A zumbás lányok bemutatót tartottak

A szervezők természetesen gondoltak az apróságokra is, így a gyerekek önfeledten játszhattak az ugrálóvárban.

Az apróságokra is gondoltak a szervezők 

A zsűri többféle szempontot is figyelt az értékelés során. A legfontosabb elem természetesen a halászlé íze, zamata volt, de meghatározó volt többek között az étel színe, állaga, illata és a halhús íze. A tálalás is fontos eleme volt a pontozásnak, így sokan nagyon figyeltek a díszítésre is.

A zsűri tagjai

Az idei halászlevek annyira finomra sikerültek, hogy a zsűri aranydiploma alatt nem is díjazta az ételeket. Az dobogósok mellett különdíjban részesült a Család, és a Ceglédi Vízízű I.-es csapat, a szervezői különdíjat pedig a Keceli Kotyvasztók csapata érdemelte ki.

A díjazottak

A kiélezett versenyben harmadikként végzett a Picasso-Brancs, második helyezést ért el Szőrös és Barátai, a legtöbb pontot pedig a Miske-Pörböly Fish Team kapta a zsűritől.

Fekete Szabolcs keceli plébános úr adta áldását az elkészült ételekre 

A zsűrizés és eredményhirdetés után Fekete Szabolcs keceli plébános úr adta áldását az elkészült ételekre, majd megkezdődött a közös ebéd, ennek keretein belül az érdeklődőknek volt lehetősége vásárolni is a versenyző csapatok halászleveiből.

Citeramuzsika is volt

Miután kiürültek a bográcsok, a Bogárzó Citeraegyüttes zenélt nekünk. A nap folyamán folyamatosan volt lehetőség jótékonykodni a Trizoli Jótifuti Egyesület részére. A műsorok után a Lajkó Zenekar szolgáltatta a zenei hangulatot.

A versenynek a Hatvani Szabadidőpark adott otthont

Gratulálunk a résztvevőknek!

 

Szöveg, fotók: Iván Gerda 
A kórusról és a citerásokról a fotót Gyalogné Klajkó Eszter készítette. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira