2023. július 29-én újabb 50 éves osztálytalálkozót szerveztek Kaskantyún, ezúttal Papp Laci bácsi egykori diákjai, akik közül sokan mai napig itt élnek. Fél évszázad hosszú idő, igaz 40 éves osztálytalálkozót is szerveztek, de még így is sok mesélnivalójuk volt egymásnak.
Az eseményre sokakat családtagjaik is elkísértek

A vendégeket a Kaskantyúi Napköziotthonos Óvoda ebédlőjében várták, ahol egykori osztályfőnöküket és feleségét is köszöntötték, majd a baráti üdvözleteket, öleléseket és koccintásokat követően az általános iskolába sétáltak át, ahol Lajkó-Németh Andrea tagintézményvezető fogadta és vezette körbe a megjelenteket.

Együtt sétáltak át az ebédlőből az általános iskolába
Fellelték az egykori osztálytablót is az általános iskola informatika termében
-Hirdetés-

A 8.osztályos iskolai ballagási tablóra még 27 diák fotója és neve került fel, akik közül 8-an már sajnos nem tudtak részt venni az eseményen. Egyperces néma csenddel és felállassal emlékeztek egykori diáktársaikra: Berényiné Szász Katalinra, Polereczki Sándorné Jeszeni Máriára, Komáromi Jánosra, Kiss Sándorra, Mészáros Jánosra, Sztraka Györgyre és Rigó Sándorra.

Felállva, néma csenddel emlékeztek azokra, akik már nem lehetnek velük

A rendhagyó osztályfőnöki órát Papp László tanár úr tartotta, ahol mindenkinek lehetősége volt mesélni életéről. Szomorú és vidám történetek egyaránt megelevenedtek az 1-2. osztályos tanterem falai között. A történetekben rengeteg öröm, küzdelem és siker tárult elénk. A találkozóra többen is családtagjaikkal érkeztek, akik szintén az örömteli pillanatok részesei lehettek erre a kis időre.

Mindenki összefoglalta néhány mondatban élete főbb mérföldköveit 

Korábban Szmutka Jánosné és Berényiné Szász Katalin is szervezett osztálytalálkozót, azonban a jubileumi alkalom lebonyolítását Szabó Lászlóné Vajda Ilona és Kelemen István vállalta ebben az évben.

Alsó sor (b-j): Kiss Gáborné Farkas Mária, Balázs József, Flóra Józsefné Szaporán Zsuzsanna, Turú Istvánné Havran Ilona, Papp Lászlóné Dúl Ilona, Szabó Péterné Kugelmann Erzsébet, Szmutka Jánosné Kúti Ibolya Felső sor (b-j): Markó István, Szabó Lászlóné Vajda Ilona, Agárdi Ferenc, Seres Irén, Papp László osztályfőnök, Kelemen István, Filus János

Az 50 éves osztálytalálkozó alkalmával előkerültek fényképek is. Közösen próbálták megfejteni, kisebb nagyobb sikerrel, hogy éppen kiket is látnak egy-egy zömében fekete-fehér fotón.

Az osztálytalálkozó a késő esti órákig tartott, mely igazán nosztalgikus hangulatban telt 

A rendhagyó osztályfőnöki órát követően közös vacsorával és további jó hangulatú beszélgetéssel folytatódott az ünnepi alkalom az óvoda ebédlőjében.

Osztályfőnökük verssel is készült

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (87 db kép)
MEGOSZTÁS