A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 2.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki Bartos Nándor elfogásának elősegítése érdekében.

A Bajai Rendőrkapitányság a 03020/157/394/2021. számon körözési eljárást folytat a Szegedi Törvényszék elfogatóparancsa alapján – üzletszerűen elkövetett embercsempészés, valamint hivatali visszaélés bűntett elkövetése miatt körözött – Bartos Nándor 39 éves bajai lakos felkutatása és elfogása céljából.

-Hirdetés-

Kérjük, hogy aki a férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen a Bajai Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát!

1

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a büntetőeljárásban 2022. május 10-én bruttó ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelynek összegét 

bruttó 2.000.000, azaz kétmillió forintra módosította.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Bartos Nándor felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Forrás: police.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira