Idén a „CIVILINFO – NEA 2024” keretében adták át „Az év Bács-Kiskun vármegyei civil szervezete” díjakat a Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében a megyeszékhelyen, Kecskeméten a Hírös Agóra Kodály termében. Ezzel a  díjjal azok a civil szervezetek kerültek elismerésre, amelyek saját közösségük céljainak megvalósulását biztosítják, segítik, támogatják.

-Hirdetés-

Szeptember 20-án Lévai Jánosné civil tanácsnok nyitotta meg a Kecskeméten megrendezésre került roadshowt, majd Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár és a Molnár Elvira, a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület szakmai képviselője is köszöntötte „Az év Bács-Kiskun vármegyei civil szervezete” díjazottjait.

Molnár Elvira, a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület szakmai képviselője is köszöntötte a résztvevőket

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkára számolt be a civil területet érintő aktualitásokról, továbbá azt is elmondta, hogy az október 2-án megnyíló Nemzeti Együttműködési Alap keretösszege 11-ről 14 milliárd forintra nő ebben a pályázati ciklusban.

A Miniszterelnökség Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai (j-b): Dr. Kisida Tamás, Szalay-Bobrovniczky Vince, Kecskés Péter, Lakatosné Kiss Edit, Lévai Jánosné

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár úr tájékoztatójának keretében került sor a Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által alapított díjak átadására.

Három Bács-Kiskun vármegyében működő civil szervezet nyerte el „Az év Bács-Kiskun vármegyei civil szervezete” díjat:
  • Itt vagyunk, Támogatunk Egyesület – Kecskemét (Steiner Ágnes, az egyesület elnöke vette át a díjat.)
  • Pásztortűz Kulturális és Hagyományápoló Egyesület – Kiskunhalas (Végső István elnök vett részt a díjátadón.)
  • Esélyt a Teljes Életre Közhasznú Egyesület – Kalocsa (Nem tudtak részt venni a rendezvényen.)
  • míg a Fornetti Kft. „Az év adományozó vállalkozója” díjat vehette át, a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásának, példaértékű támogatói tevékenységének elismeréséül. A díjat Kelemen Szilárd kereskedelmi igazgató vette át.
Az oklevelek és a díjak

Az átadót követően a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023. évi összevont, egyszerűsített és normatív pályázatainak tapasztalatairól Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának főosztályvezetője beszélt.

A Helyettes Államtitkárság civil területet érintő szakmai programjairól, eseményeiről Dr. Kisida Tamás jogi referens tartott előadást.

Majd a NEA 2024. évi összevont és egyszerűsített pályázati kiírásairól Lakatosné Kiss Edit pályázati referens tájékoztatta a jelenlévőket.

83 fő vett részt az országos tájékoztató rendezvény kecskeméti előadásán

Az esemény végén állófogadással vendégelte meg a jelenlévőket a Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. 

Fotók: Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira