A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézménye Óvodájában az idei nevelési évben rendhagyó módon táncházzal egybekötött Terménybál megrendezésére került sor, 2023. szeptember 29. napján. A bálra minden kedves érdeklődőt szívesen fogadtunk, érkeztek hozzánk a környező településekről is kisgyermekes családok. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így a falu apraja nagyja együtt rophatta a táncot Lázár Edina kiskunhalasi néptácos vezetésével, írja beszámolójában Sendula Erika. A gyermekek nagyon élvezték a közös táncot, mely során ismert népdalok csendültek fel. Szülők a csemetéikkel együtt, kipróbálhattak különféle népi ügyességi játékokat, többek között célba dobást, mezítlábas ösvényt, gólyalábazást, ugróiskolát, kukoricamorzsolást, halászást, és természetesen kézműves foglalkozás is volt. Valamint az érkező családoknak lehetőségük volt az őszi fotósarokban közös családi képek elkészítésére.

A falu apraja nagyja együtt rophatta a táncot Lázár Edina kiskunhalasi néptácos vezetésével
-Hirdetés-

Süti-vásárt is rendeztünk, amelyre a szülők lelkesen sütöttek finomabbnál-finomabb süteményeket, amelyek különféle őszi gyümölcsök felhasználásával készültek. A befolyt összegből a gyermekek részére bábok vásárlását tervezzük. Az óvoda dolgozói hálásak mindenkinek, aki hozzájárult valamilyen módon a bál sikeréhez. Külön köszönet Lázár Edinának, hogy elfogadta a meghívásunkat, és ezzel is emelte a rendezvény színvonalát.

A rendezvényen befolyt összegből bábokat szeretnének vásárolni a gyerekeknek

Bízunk benne, hogy minden kedves vendégünk jól érezte magát, és élményekkel gazdagodva tért haza.

 

A szöveget írta: Sendula Erika
Képek: II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézménye Óvodája

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira