Lelkes nézőközönség, parádés párharcok, küzdősporttól átitatott este!
Talán ezekkel a szavakkal lehetne dióhéjban összefoglalni az október 7-én megrendezett VIII. Vikker Dániel Emlékversenyt.

Az évenként ismétlődő küzdősport gálával az egykori tanítvány és kiváló versenyző emléke előtt tisztelegnek.

-Hirdetés-

Az este bemutató mérkőzésekkel, úgynevezett ültető meccsekkel vette kezdetét, melyen Font Lénárt – Doszpod Márk, Matos Milán – Herczeg Kristóf, Nyerges Bence – Vancsik Hunor, Szente Tamás – Albert Áron kezdte bemelegíteni a ring tatamiját.

Nyerges Bence – Vancsik Hunor

Ezt követően Mizser Réka és Sendula Jázmin a Halas Fitness versenyzői egy fergeteges tánckoreográfiával varázsolták el a nézőközönséget a modern tánc világába. Az Országos és Európa bajnoki címmel büszkélkedő sportolók produkciójukkal a tavalyi és most az idei esztendőben is elkápráztatták a küzdősportok népes rajongótáborát.

A Vikker Dániel tiszteletére készített emlékvideó lejátszása után, Petes Gábor egy nyolc évvel ezelőtt készített saját dalt adott elő, melyet természetesen a Bács-Teamben uralkodó eszmeiség ihletett.  A videoklip egykori főszereplői, Schneider János és Schneider Dorina napjainkban immár ifjú házasok, első gyermekük megszületését várják. A közönség lelkes tapssal köszöntötte a karakterek megtestesítőit.

Az ünnepi megnyitó során Pálinkás Szilvia üdvözölte a megjelenteket, majd Vancsik Nándor a Bács-Team vezetőedzője a gálán megjelenő klubok vezetőinek egy üveg borral kedveskedett, ezzel köszönve meg a kitartó és magas színvonalú szakmai munkát, amit a küzdősportokért tesznek.

Az este során a Kyokushin Karate Kalocsa, a Kiskunhalasi Birkózó klub, a Nebo SE Budapest, a Szeged Dedi Team, a Profi Kempo Akadémia Székesfehérvár, a Bácsalmási Küzdősport SE, a Carlson Gracie EW Békéscsaba, Szénási Team, Star Gym Kecskemét, Jiu-Jitsu Miskolc, Mátra Kempo SE, valamint a Twins Gym Budapest tanítványai léptek a szorítóba.

15 mérkőzésen keresztül izgulhatott a keceli sportcsarnok nézőközönsége, ahol K-1 valamint amatőr MMA szabályrendszerű mérkőzések zajlottak.

A szervezők beszámolója szerint óriási megtiszteltetés volt számukra, amikor üdvözölhették a sportolók sorában Zsiga Melinda kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes kick-boxos versenyzőt, aki tiszteletét tette a VIII. Vikker Dániel Emlékversenyen.

Zsiga Melinda kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes kick-boxos versenyző (a képen jobbról)

A program utolsó harmadában Vancsik Dománért szurkolhattak, aki egy amatőr MMA szabályrendszerű mérkőzésen a második menetben egy fojtást követően kopogtatta le Bakos Bencét a Miskolcról érkezett Jiu-Jitsus ellenfelét.

Az a bizonyos fojtás

Babenyecz Bence szintén amatőr MMA szabályrendszerű küzdelemben ugyancsak miskolci versenyzővel nézett farkasszemet, ám Kónya Zsombor a harmadik menetben egy fojtás után feladásra kényszerítette őt.

Schneider János K-1 szabályrendszerben indult és parázs küzdelem után megosztott pontozással győzedelmeskedett Sebestyén Csele a Twins Gym tanítványa felett.

Az este főmérkőzése Farkas Ferenc és Roza Dávid párharca volt. Szintén amatőr MMA szabályrendszerben, 3×3 perces menetidő állt rendelkezésükre, hogy eldöntsék, ki nyeri a találkozót. Fecó kiütéses győzelemmel ismét lázba hozta a nézőközönséget és kétségkívül megkoronázta az est hangulatát.

Farkas Ferenc és Roza Dávid párharca

“Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni!”

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (65 db kép)
MEGOSZTÁS