Október 15-én, vasárnap délelőtt Bócsán kettős ünnep volt: dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita bérmálási szentmisét mutatott be, utána pedig felszentelte a temető bejáratánál felállított gránit burkolatú urnafalat.

Bábel Balázs érsek szentbeszédében elmondta, hogy a bérmáltaknak küldetésük van, ami nem azt jelenti, hogy „úton-útfélen le kell szólítani az embereket, hogy térjenek meg.” Sokkal inkább jelenti azt, hogy úgy kell élni, hogy rákérdezzenek, miért vagyunk mi, keresztények, ilyenek; ez a tanúságtevés, amelynek legegyszerűbb módja a viselkedés és a beszédünk. Így tudunk hívni embereket az egyházba – mutatott irányt a bérmálkozók számára az érsek.

dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita
A bérmálási szentmise után avatták fel a katolikus, evangélikus és református emberek nyughelyéül szolgáló temető mellett az ötvenegy fülkét tartalmazó urnafalat, amelyet egy többgenerációs sírkőkészítő család sarja, Walter József készített.
Ötvenegy fülkét tartalmazó, Walter József által készített urnafalat avattak fel Bócsán
-Hirdetés-

Szőke-Tóth Mihály, Bócsa polgármestere megköszönte Bábel Balázs érsek baráti és szeretetteljes hozzáállását közössége felé és azt is, hogy rendszeresen látogatja a rábízott településeket, szentmiséket tart a helyieknek. A polgármester kiemelte, hogy egy településnek nagy érték, ha helyben lakó plébánosa van, megköszönve Szaniszló Tibor plébánosnak, hogy Bócsa szellemi vezetőre találhatott benne. A temető külleméből következtetni tudunk az emberek viszonyulására elhunyt szeretteikkel kapcsolatban – mondta Szőke-Tóth Mihály, és hozzátette, Bócsa önkormányzatának fontos, hogy méltó körülmények között látogathassuk elhunyt szeretteinket.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke Széchenyi István gondolatára emlékeztetett, aki szerint amilyen a temető, olyan a település. Kiemelte, hogy minden kormánynak, egyháznak, önkormányzatnak, közösségnek feladata, hogy méltó körülményeket biztosítson az embereknek a születéstől kezdve az élet minden állomására, eseményére, annak végén pedig szeretteink elbúcsúztatására – ennek teljesítéséért köszönetet mondott Bócsa önkormányzatának.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke

Az urnafalat Bábel Balázs érsek szentelte meg, majd László Lajos Gergely evangélikus lelkész áldotta meg. Wolf Péter Ave Maria feldolgozását adta elő Kárász István, Szloboda Zsolt és a Bócsai Boróka Citerazenekar. Felhangzott Edgar Allan Poe Katolikus himnusz című műve is.

Szöveg: Varga Zoltán
Fotó: Ujvári Sándor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira