A csengődi baptista gyülekezet és a WAFT Alapítvány rendszeresen, változatos témákban és külföldi előadókkal szervez gyermekprogramokat az imaházában. Ezúttal kettő programra is sor került a hosszú hétvégén. Szombaton „Lélegzet” címmel egy dicsőítő és imaalkalomra, vasárnap pedig angol klubbaé várták az érdeklődőket.

Mindkét napon a Word of Life (Élet Szava) Alapítvány bibliaiskolájában tanuló külföldi diákok készültek programokkal. A szombati alkalom a lélegzet fogalmára fókuszált. Kotmájer Mihály csengődi baptista lelkész és Farkas Gyula, a gyülekezet programjainak egyik szervezője is ezt a témát körüljárva emlékeztetett az élet eredetére, értelmére és céljára, kiemelve a két végpont: az első és az utolsó lélegzetvételünk közötti idő helyes, tartalmas eltöltését.

-Hirdetés-

A Word of Life Nemzetközi Bibliaiskola diákjai bemutatkozásukat követően megismertették a hallgatósággal a Tóalmáson működő iskola küldetését, az ott elérhető bibliai képzéseket, ott töltött mindennapjaikat. Részletesen meséltek szolgálatukról is, amelyet egyebek mellett nyári gyermektáborokban, oktatási és szociális intézményekben, ifjúsági alkalmakon, zenés vagy utcai evangelizációval, valamint gyülekezetekben végeznek.

A zenés estén a sok ismert dicsőítő ének és zene között sor került a fiatalok bizonyságtételére is: hosszasan meséltek elhívásukról. Mariana egy aprócska portugál szigetről, Daria Romániából, Tamara Szerbiából érkezett, Todd pedig az Amerikai Egyesült Államokból. Szavaikat Csaba tolmácsolta, aki maga is a bibliaiskola első éves tanulója.

A vasárnapi „The English Club” programján is közreműködtek a bibliaiskola diákjai, melyben segítségükre volt a csengődi Lajter Hanna. Zenével ezúttal is a csengődi Faith & Music zenekar szolgált: Farkas Alex, Farkas Gyula, Farkas Tibor és felesége, Enikő, valamint Mészáros Nándor és Mészáros Dávid, a technika kezelésében közreműködött Rajcsány András.

Az angol nyelvű éneklés mellett sok játékkal, angol és magyar nyelven interaktív bibliai tanításokkal készültek a fiatalok, akiknek szemmel láthatóan nagy tapasztalatuk van a gyermekek közötti munkában, s akiket hamar szívükbe is fogadtak a résztvevő kicsik és nagyok.

A rendezvény végén finom falatok fogyasztására, kötetlen beszélgetésre, barátkozásra is lehetőség nyílt.

Dicsőítő alkalomra és a vidám hangulatú angol klubra a tervek szerint a továbbiakban havonta sor kerül majd, melyekre nemcsak csengődieket várnak szeretettel a szervezők.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS