November 5-én, vasárnap hálaadó ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg a csengődi evangélikus templom felszenteléséről, mely 1963. október 27-én történt. A jubileumi ünnepi istentiszteleten Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a résztvevő gyülekezet pedig Földi István és Hegyi Zsuzsanna helytörténeti gyűjteményéből nyílt „A 60 éves evangélikus templom története képekben” című kiállítást is megtekinthette.
Az egybegyűlteket Kállai István, az evangélikus gyülekezet felügyelője köszöntötte, aki röviden kitért Csengőd történetére és az evangélikus közösség múltját is felidézte. Mint elmondta, az 1891-es falutelepítéskor a 80 család 358 tagjából 48 lélek volt evangélikus, 32 református és 16 baptista. 1903-ban a protestáns egyházak szerződést kötöttek vallási életük nyilvános gyakorlása, gyermekeik taníttatása, vallásos neveltetése céljából. A közösség létszáma egyre gyarapodott, az 1930-as években már 465 evangélikus és 248 református élt a településen. 1936-ban a református és az evangélikus közösség különválik, ekkortól saját anyakönyvet is vezetnek, az iskola és a harang azonban közös marad. Ekkor Bándi István állt az egyház élén. 1940-ben Döbrögecen, 1941-ben Kiscsengődön, 1942-ben Csengődön iskolát hoznak létre.
A templomépítés tervét az 1946-tól itt szolgáló Zoltán László vetette fel 1949-ben, melyhez a gyülekezet rövidesen húszezer forintot gyűjtött össze. A templomépítési bizottság elnöke Nemes László lett, a tervek elkészítésével Sándy Gyula nyugalmazott egyetemi tanárt bízták meg. Az építkezés 1950. augusztus 14-én kezdődött, 1953-tól Szentpétery Péter vezette a gyülekezetet 1971-ig. Hittel, kitartással, saját elképzelései megvalósításával, az isteni gondviselés nemegyszer regénybe illő segítségével felépült a templom, melyet 1963. október 27-én szentelt fel dr. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke Kurt Schmidt-Clausennek, a Lutheránus Világszövetség főtitkárának részvételével. A külső vakolással azonban még 1968-ig várni kellett.
1972-ben Páhi és Kaskantyú társult Csengőddel, a lelkész hivatala és lakhelye Csengőd maradt.
1983-ban, a templomépítés 20. évfordulóján szentelték fel az orgonát, majd 1987 januárjában az evangélikus templomban tartották az első ökumenikus imahetet, melyen Paskai László akkori kalocsai érsek hirdetett igét.
1993-ban szentelték fel a gyülekezeti teremmé alakított iskola-templomot, melynek idén már 30 éve. Kállai István a Csengőd–Páhi–Kaskantyú társítás után szolgáló lelkészekről is megemlékezett: Huley Alfréd, Rafaelné Pecsenya Anna, Sárkány Tiborné és dr. Hafenscher Károly után 1989-ben Nagy Veronika állt a társult egyházközség élére, aki immár 34 éve lelkész a gyülekezetben.
Az ünnepi istentiszteleten – mely egyúttal reformációi istentisztelet is volt – Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke Luther Márton előtt tisztelegve hangsúlyozta az anyanyelven hirdetett és befogadható ige jelentőségét. Rövid történelmi visszatekintését követően Jézus boldogmondásaira alapozta gondolatait. Kiemelte, hogy Krisztus ebben az evangéliumi tanításban nem parancsot ad, hanem önmagát adja: életével példázza, miként lehetünk boldogok, ha őt követjük, ígérete gyakorlatias, teremtő erejű. Mint fogalmazott, ma a hegyi beszédet megélő emberekre van szükség, mert ezzel a boldog élettel „áttörhető a terror”. Mert bár a földi élet szenvedéssel is jár, Jézus azt mondja, életével azt igazolja, hogy hozzá tartozva az ember boldog lehet így is, sugározhatja azt a mennyei légkört, amelyről Luther úgy vélekedett, hogy „koldusok vagyunk és mégis gazdagok és örökösök, mert mienk a mennyek országa”.
Nagy Veronika lelkész hálaadó gondolatai sorába emelte mindazokat, akik a csengődi gyülekezet történetében jelentős szerepet vállaltak.
A teljesség igénye nélkül említett példákat az elődökről, akik a templomot szerették, érte annyi mindent tettek, hozzá annyira ragaszkodtak. Közülük a templomépítők vezetőjéről, Nemes Lászlóról, aki fogadalmat tett Istennek, hogy ha megmenti őt, akkor minden vasárnap részt vesz az istentiszteleten, és ezt egész életén át hűen megtartotta. Melicher Sándorról, aki ifjúkorától fél évszázadon át kántorként szolgálta gyülekezetét. Drobina Ferencné Suba Máriáról, aki a gyülekezet szíve volt egyebek mellett templomszolgaként, harangozóként, énekvezetőként és ha szükség volt rá, lelkészhelyettesként. Mindhármójuk családtagjait személyesen is köszönthette. Megemlékezett a fiatal lányról, aki élete első fizetéséből márványtáblát készíttetett, mely az oltár fölötti feszület közepében hirdeti: „én vagyok a feltámadás és az élet”, amelyre másként tekint, aki tudja, hogy adományozója néhány hónappal később meghalt.
Nagy Veronika név nélkül köszöntötte azokat, akik e jeles ünnepen a padsorokban ülve adnak hálát azért, hogy már gyermekként itt voltak, s most is itt lehetnek… A lelkésznő végezetül tolmácsolta azon lelkész- és paptársak üzenetét, jókívánságait, akik bár szerettek volna, nem tudtak megjelenni az ünnepen.
A fiatal generáció nevében Makó Dániel, a csengődi általános iskola tanulója Túrmezei Erzsébet versével köszöntötte az ünneplőket.
Pivarcsi Csaba, Csengőd polgármestere Pál apostolt idézve az együtt lakozás örömét, a közösség erejét emelte ki köszöntő beszédében. „Miként nekünk, az imént a zuhogó esőben a templomba igyekvőknek menedéket nyújtanak a falak, a templom falai olyan menedéket is jelentenek egyúttal, mely Isten felé vezet” – fogalmazott, kiemelve, hogy a gyülekezet tagjai egymás hitéből is élnek.
Köszöntőt mondott továbbá Drobina Ferencné lánya, Smidéliuszné Drobina Erzsébet lelkész; Nagy Veronika elődje, Sárkány Tiborné, aki az 1980-as években szolgált Csengődön; Kis János nyugalmazott kecskeméti evangélikus lelkész, valamint a Csengődön szolgáló más felekezetű lelkészek nevében is Kotmájer Mihály baptista lelkész.
Az istentisztelet végén a résztvevők megtekinthették a Földi István és Hegyi Zsuzsanna gyűjteményéből nyílt templomtörténeti kiállítást. A képek a templom- és közösségépítő ősök előtt tisztelegtek, valamint számos régmúlt eseményt is felidéztek az ünneplő gyülekezeti tagok örömére.
Fotógaléria:
