A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy életveszélyes és több súlyos sérüléssel végződő balesetben részes mindkét sofőrrel szemben, mert egyikük az elsőbbségadást mulasztotta el, a másik a megengedett sebesség kétszeresével hajtott, emiatt nem tudta elhárítani a balesetet.

-Hirdetés-

A vádirat szerint egy szolnoki férfi – az ügy egyik vádlottja – négy utassal a járművében 2021. október 28-án koradélután Kecskeméti lakott területén kívül a 441. számú főúton derült időjárási és jó látási viszonyok közepette közlekedett. Egy útkereszteződéshez érve a stoptábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett útvonalon tőle balról érkező, a megengedett 40 km/óra sebességet több mint kétszeresen túllépve, mintegy 86-92 km/óra sebességgel közlekedő személygépkocsinak. A védett útvonalon haladó jármű sofőrje – az ügy másik vádlottja – észlelve, hogy a kanyarodó jármű nem tesz eleget az elsőbbségadási kötelezettségének, vészfékezésbe kezdett. Jelentős sebességtúllépése miatt azonban nem tudott megállni, ezért a járművével belecsapódott az útra szabálytalanul felhajtó autó oldalának, amely emiatt a szalagkorlátnak ütközött.

A balesetet megelőzően elsőbbségadást elmulasztó jármű

A baleset következtében a kanyarodó járműben hátul, középen ülő, biztonsági övet használó nő életveszélyes, továbbá maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket, a járműben utazó további két utas és a sofőr többszörös csonttöréseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert az egyik sofőr nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek, továbbá a másik sofőr jelentősen túllépte az útszakaszra vonatkozó, táblával jelölt megengedett sebességet.

A balesetet megelőzően elsőbbségadást elmulasztó jármű

Az ügyészség mindkét férfit maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltásukat indítványozza.

A csatolt fotókon a baleset helyszíne és az ütközésben megrongálódott járművek láthatók.

Sajtóközlemény
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
Kecskemét, 2023. november 10.

MEGOSZTÁS
Írta: vira