A térség idősklubjainak találkozóját tartották november 23-án Csengődön a művelődési házban. A település szociális intézménye, a Família Központ munkatársai által szervezett programra Akasztóról, Hartáról, Kiskőrösről és Soltvadkertről érkeztek szépkorúak, hogy egy vidám napot töltsenek el együtt a csengődi klubtagokkal.

-Hirdetés-

Mint azt Csima Béláné, a Família Központ vezetője elmondta, a rendezvényt korábban többször megszervezték, de az utóbbi években több okból is elmaradt. Most viszont nem gördült elé semmilyen akadály.

– Fontos célunk, hogy az idős korosztályt közösségben tartsuk, és ezért itt, Csengődön több rendszeres programmal várjuk őket intézményünkbe. Hetente többféle lehetőség közül választhatnak: kártyázni, felekezeti bibliaórákra, beszélgetőkörre és senior örömtáncra is szívesen jönnek, és a hagyományos, húsvéti és téli ünnepkörbe tartozó rendezvényeinken is örömmel vesznek részt, miként az anyák napi vagy az idősek napi ünnepen, kirándulásokon is – fogalmazott az intézményvezető, aki ezúton is köszönetet mond minden támogatónak.

Csima Béláné, a csengődi Família Központ vezetője köszönti a találkozó résztvevőit

Pivarcsi Csaba polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy annyi év kényszerű szünet után újra Csengődre invitálhatták a térség szépkorúit, megnyitva a korábban rendszeres, hagyományos találkozások sorát.

Pivarcsi Csaba polgármester is köszöntötte a résztvevőket

A soltvadkerti és a csengődi idősklubok tagjai műsorral is készültek. A többségében vidám, tréfás jelenetek, dalcsokrok is tanúskodtak arról, hogy a közös tevékenység frissen és fitten tartja az embert, mi több, a kedélyállapota is sokkal jobb.

A soltvadkerti vendégek a vidám jelenetek mellett dalcsokorral is kedveskedtek

– Nagyon készültünk, több alkalommal próbáltunk, és erősen izgultunk a fellépés előtt – mondták a műsorral is készülő résztvevők.

A műsorszámok sorát a csengődi Dankó Pista Férfikórus nagy sikerű dalcsokra zárta.

A délelőtti programokat ízletes ebéddel koronázták meg, majd a vidám hangulatú tombolahúzást követően táncra is perdültek a résztvevők: Kiss László húzta a talpalávalót, repertoárján nóták, örökzöld és modern dallamok éppúgy felhangzottak.

A találkozón alkalom nyílt jóízűt beszélgetni, emlékezni, nevetni és nem utolsósorban felhőtlenül együtt lenni is.
A találkozó vidám táncmulatsággal zárult

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (143 db kép)
MEGOSZTÁS