Farkasné Tóth Nóra „Ecsetem tükrében” című festménykiállítását tekinthették meg az érdeklődők a keceli Városi Múzeumban november 25-én.

Balázs Ferenc, a Városi Múzeum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Fekete Szabolcs atyának adta át a szót, hogy megnyissa a kiállítást. Beszédében az atya kiemelte: „Farkasné Tóth Nóra a valóságról erős, határozott, színes és szép képet ad, amely a nézőt minden élethelyzetben eléri. Személyiségében megszólítja, szépségével és színeivel először kissé meghökkenti, aztán elcsodálkoztatja, gyönyörködteti és végezetül elgondolkodásra, állásfoglalásra, de akár katarzisra is készteti.”

-Hirdetés-

Farkasné Tóth Nóra már általános iskolás korában megszerette a rajzolást, majd középiskolás korában megismerkedett a pasztell és a kréta technikával, 2017-től akrillal, 2021-től pedig olajfestékkel is elkezdett képeket festeni. 2020-ban az Arany Ecset Művészeti Együttműködés által meghirdetett kiállításon is részt vett. Néhány képe bekerült a 2020-ban kiadott Impressziók, illetve a 2021-ben online megjelent Kép a falon, könyv az asztalon című kiadványokba. 2021-ben a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban közös kiállítása nyílt Árvai Andrásné Edittel, valamint Matos Majával. 2022-ben a Nemzetközi Béketeremtők Ligája pályázatán háromszor ért el első helyezést.

A megnyitó hangulatát tovább emelte a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda énekkarosainak előadása, valamint Dr. Schindler Regina zongorajátéka. A gyereket Illésné Márin Éva tanárnő készítette fel.

Írta, képek: Ferró Zsófia

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira