December 5-én este Soltszentimrére is ellátogatott a Mikulás, a gyerekek nagy örömére. Kedd este a falu apraja-nagyja izgatottan várta látogatását, amely minden évben varázslatot csempész az itt élők életébe. A falu utcáin már napok óta készülődtek az ünnepi hangulatra: színes fények világították be az ablakokat, a házak udvarán pedig kis csizmák és kis cipők sorakoznak, készen arra, hogy az est folyamán megteljenek apró ajándékokkal.

-Hirdetés-

16 órakor a falu utcái megteltek a gyerekek vidám kacajával és az ünnepi dalok hangjaival amikor is útnak indult a Mikulás menet egy hatalmas kivilágított „szánnal”. A szán tetején a Mikulás és a Manói ültek, akik mosolyogva integetettek a gyerekeknek és örömmel osztották a nekik szánt ajándékokat.

Évekkel ezelőtt kezdődött Soltszentimrén a Mikulásjárat. Akkoriban a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok kérésére házhoz ment a Mikulás. 4 évvel ezelőtt a pandémia alatt viszont nem volt megvalósítható, így gondoltunk egyet és megbeszéltük, hogy a nehéz idők ellenére sem fosztjuk meg a gyerekeket a Mikulástól. Azt gondoltuk, hogy minden házhoz elmegyünk ahol gyerek van és a támogatásoknak köszönhetően szaloncukrot osztogattunk. A csillogó szemű gyerekek és felnőttek ablakukból integettek. Az akkori bezárt, nehéz idők ellenére is tudtunk mosolyt csalni az arcokra. 3.éve mikuláscsomagot is tudtunk osztogatni a Mikulásjáraton a példaértékű összefogásnak köszönhetően. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni a támogatást, elsősorban a soltszentimrei lakosoknak, továbbá  kaptunk még Fülöpszállásról, Csengődről, Orgoványról és Kiskőrösről is. Hálásan köszönjük a támogatást, hiszen anélkül ezt nem tudtuk volna kivitelezni. Valamint köszönetet szeretnénk mondani Kis Lászlónak, aki évek óta kivilágított, zeneszótól hangos kocsijával körbeviszi a Mikulásjáratot, valamint a Mikulásnak, segítőinek és Angélának a ruhák készítéséért. Leírhatatlan érzés a gyerekek szeméből áradó hála és a mosolygós arcocskák. Köszönjük a szívélyes fogadtatást, mind a gyerekeknek mind a felnőtteknek. Reményeink szerint jövőre is útra kél a Mikulásjárat. Hála és köszönet mindenkinek! – mesélték a Mikulásjárat szervezői: Bozóné Zsuzsa és Pálinkóné Andi. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (67 db kép)
MEGOSZTÁS