December 9-én, szombaton a protestáns felekezetek vezetőinek közreműködésével gyújtották meg a második gyertyát a csengődi közösség adventi koszorúján. Kotmájer Mihály baptista, Nagy Veronika evangélikus és Pénzes Péter református lelkész közös üzenete a reménység volt.

-Hirdetés-

Nagy Veronika evangélikus lelkész a türelem köré építette elmélkedését, idézve Augustinusnak, azaz Szent Ágostonnak a várakozásról szóló gondolatait, mely szerint a cselekvő türelem visz előre, közelebb Istenhez. Pénzes Péter református lelkész is a türelem jelentőségét hangsúlyozta imádságában, melyet a minket körülvevő zaklatott, harsány világban nem könnyű megélni. A közös imát és éneket követően Kotmájer Mihály baptista lelkész gyújtotta meg a koszorún a második gyertyát.

A lelki útravalót követően az ünnepváró közösséget a művelődési ház munkatársai forró teával és némi harapnivalóval vendégelték meg.

A harmadik gyertyagyújtás a falukarácsonyi program keretében lesz december 16-án, szombaton 16.30-tól, amikor a csengődi Dankó Pista Férfikórus közreműködésével Pivarcsi Csaba polgármester osztja meg ünnepi gondolatait, majd „Karácsony közeleg” címmel Kis Gyöngyi ünnepi dallamait hallgathatják meg a résztvevők forralt bor, meleg tea és finom falatok mellett. A művelődési ház melletti közösségi térre, a falukarácsonyra mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Kapcsolódó cikk
Kreatív karácsonyváró kísérte az első gyertyagyújtást Csengődön
Kreatív karácsonyváró kísérte az első gyertyagyújtást Csengődön
Az első adventi gyertya meggyújtásához ebben az évben is kísérőprogramok társultak Csengődön. Az első adventi hétvégén a művelődési házba várták...
Kapcsolódó cikk
Beköszönt az adventi időszak – hangolódjunk együtt a szeretet ünnepére
Beköszönt az adventi időszak – hangolódjunk együtt a szeretet ünnepére
Újra eljött az időszak, amikor előkerülnek a dobozok mélyéről a csillogó díszek, angyalkák, ikonikussá vált diótörő figurák. Égősorok és gyertyaláng...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS