Karácsony közeledtével mindenki igyekszik valami ajándékot vásárolni, amit a gyermekek különösen izgatottan várnak. Általában ilyenkor próbálunk olyan dolgokat válogatni, aminek a gyermekek nem csak örülnek, de fejlesztik a motorikus képességeket, gondolkodást, vagy akár a jellemet is. Így, miközben játszik, tanul is és megismeri önmagát, társait, valamint a saját maga képességeit, határait is.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a játék a művészetekhez hasonlóan – gondolok itt a rajzolásra, festésre, zenére és gyakorlatilag minden alkotó tevékenységre – egyidős az emberiséggel. Mióta az ember létezik, azóta játszik. Napjaink szakirodalma külön kiemeli és hangsúlyozza a gyermekkori játék élményszerző, tanulást segítő szerepét, fontosságát. Beszéltem olyan emberrel, aki a gyermekekkel töltött játékidőt pazarlásként élte meg – ma már sajnálja, hogy a gyermekeivel nem tudott, nem akart eleget játszani.
Az együtt töltött idő
Sok édesapa úgy gondolja, hogy a gyerekkel majd akkor töltenek időt, majd akkor játszanak vele, ha azok nagyobbak lesznek, mert nem tudnak mit kezdeni egy pár hónapos, egy-két éves kisgyermekkel. Később azonban az jelenthet nehézséget, ha a gyermekben sem mutatkozik igény az apukával együtt töltött időre, hiszen nem alakult ki az a kötődés, ami megalapozta volna a későbbi életkorban remélt szorosabb kapcsolatot. Fontos tudatosítani, hogy a gyermekeknek elsősorban nem az értékes ajándékokra van szükségük, hanem ránk és a velünk töltött időre. Egy kosár- vagy focilabda értéke is abban van, hogy mi is részt veszünk a labdák pattogtatásában, rúgásában. Szakítsunk erre időt és ezzel is alapozzuk meg a soron következő évek mély és őszinte kapcsolatát. Óriási segítséget fog ez jelenteni akkor, amikor gyermekünk a felnőtté válás rögös útjait járja, és higgyük el, sokkal őszintébben keresik fel azokat a szülőket, akik részt vettek a gyermekkorukban, mint azokat, akik ezt elmulasztották.
A játék a gyermekek fejlődése és fejlesztése szempontjából azért is fontos, mert olyan szinopszisok, kapcsolatok jönnek létre, melyek különböző agyi tevékenyégeket kapcsolnak össze. Így alakulhat ki és fejlődhet pl. a problémamegoldó képesség is, hiszen a jó játék egyik ismertetőjele is éppen az, hogy a felmerült problémákat meg kell oldani, stratégiát kell kialakítani, és néha azt is el kell fogadni, hogy vannak vesztesek. Mindez nagyban segíti a későbbi tanulási folyamatokat és az életben való boldogulást is.
A gyermek a játék segítségével megismerheti az őt körülvevő világot és annak törvényszerűségeit is. Amikor egy kisgyermek elkezd öntudatra ébredni, próbál játszani a számára elérhető eszközökkel, legyen az egy csörgő, plüssmaci vagy kisautó. A legtöbbet talán az utánzás során tanul; megfigyeli a körülötte élők tevékenységeit és megpróbál ő is úgy cselekedni, viselkedni, így sajátítja el a fontosabb összefüggéseket, rendszereket. Később a képzelete segítségével olyan világot teremt magának, amilyet csak szeretne, és olyan szerepekbe bújik, amit csak kitalál magának.
Ahogy az életkor előrehalad, egyre jobban megjelenik az együttlét fontossága, amit játék közben is meg szeretne élni. Már nem csak én játszom – gondolja –, hanem mi játszunk, együtt vagyunk, vagyis megjelenik a társas élmény. Egyes kutatók szerint ez egyben tanulási élményt is jelent, vagyis a tanulás folyamata nem kötelező elemként és nem kényszerként jelenik meg az ilyen gyermekek előtt, hanem élményként, ami nagyon fontos lesz a tanulással szemben kialakított felfogásában.
Játék és tanulás
Mit tanulhatunk meg játék közben és milyen játékok segítségével? Eszembe jut a saját gyermekkorom. Amikor már kisiskolások voltunk és biciklizni is tudtunk, a barátaimmal sokszor játszottunk buszost vagy kamionost. Meghatároztuk a haladási útvonalat, a megállókat és azt, hogy mit kell szállítani. A biciklizés így új értelmet nyert; már nem céltalanul tekertük a pedált, hanem olyan szerepekbe bújhattunk, mint amit a felnőttektől is láttunk.
A másik, amit nagyon szerettünk játszani, a darus játék volt. Ehhez elég volt néhány fakanál és egy kevés madzag vagy cérna, és már emelgettük is a nagyobbnál nagyobb terheket. Akkor még nem sokat tudtunk az emelés fizikai törvényszerűségeiről, a mechanikáról, de csináltuk. Eszembe jutnak azok a kisgyermekek is, akik a macikat, babákat sorba rendezik és a tanárok szerepébe bújva tanítják őket, esetleg prédikálnak nekik.
Ahogy növekszünk, sajnos elveszítjük a játék élményét. Beszéltem olyan coach-al, aki magas beosztású vezetőkkel dolgozik. Elmondta, hogy a kellő bizalom felépítésé után játékos elemeket is alkalmaz, melyek a személyiség olyan részeit tudják megnyitni, melyek előhozzák a gyermeki ént és a kreativitást, a problémamegoldó funkciókat.
Egy lelkipásztor a túlzott magabiztosságra hivatkozva utasította el a játékot. Mint mondta: „Én nem játszhatok, mert túl komoly szerepeim vannak, és félek az alkalmatlanság érzésétől vagy attól, hogy gyengének mutatkozzam.” Egy neveléskutató arról beszélt, hogy a társadalmi szerepeinkhez köthető elvárások miatt egyre kevésbé merünk játékosak lenni, ezért inkább választjuk azokat a helyzeteket, ahol más játszik helyettünk, pl. színházat, filmet, sportrendezvényeket. Ezek azonban nem töltik be azt a feszültségoldó szerepet, amit a játékban való részvétel.
A játék egyrészt egyfajta készség, amit folyamatosan fejlesztenem kell, mint az izmaimat, ugyanakkor alapszükséglet is, ami azt jelenti, hogy szükségem van rá, és ha nem kapom meg, akkor a keletkező hiányt másként fogom pótolni. Életünk legfontosabb alapkészségeit játék közben sajátítjuk el. A gyermek egyszer csak ráébred, hogy tud játszani a hangjával, a kezével, szemével, de az őt körülvevő egyszerű tárgyakkal is – így lehet egy dobozból űrhajó, ház vagy bunker is. Amit a gyermek megálmodik, meg is tudja valósítani.
Vannak szabályok is
A tábla- és társasjátékok már összetettebb logikát és komplexebb gondolkodást igényelnek, hiszen már nem csak én, hanem valaki más is alakítja a játék menetét. Itt kell megtanulni a kudarcok kezelését, a másik fejével való gondolkodás képességét, a tervezést, problémamegoldást, önkifejezést is. Az is fontos, hogy a közös játékok során a jellembeli tulajdonságok is fejleszthetők, pl.: nem csalunk, igazat mondunk. Pál apostol többször hoz példát a sportéletből, de a hadviselés szabályairól is ír: aki nem szabályszerűen küzd, azt kizárják a játékból és nem kap koszorút. Az apostol életét ez a fegyelmezettség jellemezte. Timóteust is arra bátorította, hogy „Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” (2Tim 2,15)
Aki csal a játékban, az az életben is megbízhatatlan lesz és bizony nem ritka, hogy másokat is átver. Aki a játékban felelőtlenül kezeli a játékpénzt, az vajon hogy osztja be majd az igazit? Aki állandóan meg szeretné változtatni a játékszabályokat, az a valóságban is nehezebben viseli a korlátokat. Érdemes ezt végiggondolni.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a játék egyben örömforrás is. Az ún. örömhormonok endorfint szabadítanak fel az agyunkban, és amikor valami sikerül, az jó érzéssel tölt el, ezért újra és újra át akarjuk élni ezt a különösen jó élményt. Ez sajnos egészen a függőségig is elmehet, gondoljunk a játékfüggőkre, a kaszinókra, szerencsejátékokra. A játék káros oldalairól azonban majd egy másik cikkben igyekszem összefoglalni a legfontosabb információkat.
A közelgő karácsony adjon okot a közös játékra, együtt nevetésre, kikapcsolódásra. Vegyük elő a társasjátékokat és töltsünk időt egymással. Azt hiszem, hogy mindez semmit nem von le ennek a szép ünnepnek az üzenetéből, hiszen Jézus is azért született meg, hogy velünk legyen, hogy velünk közösséget vállaljon. Tegyük ezt mi is: legyünk közösségben egymással és Urunkkal, Megváltónkkal is!
Szöveg: Jánosi Ferenc
Kiemelt kép: illusztráció/canva.com
