A negyedik adventi este alkalmával, melyet Kaskantyú Község Önkormányzata szervezett, igazi közösségi produkciónak lehettünk részesei. A Mindenki Karácsonya rendezvény kezdetén Bányai Tamás hatodéves lelkész-jelölt, illetve Győrfi Csaba diakónus ünnepi gondolatait hallhattuk.

-Hirdetés-

„Nagy örömmel jöttem haza szolgálni. Ebből az alkalomból próbálok megfogalmazni néhány gondolatot, ami az ünnep alatt elkísérhet bennünket.” – e szavakkal kezdte ünnepi beszédét Bányai Tamás, majd elmondta, hogy szeretettel gondol vissza gyermekkorára, a betlehemezésre, mint szokásra és örömmel látja, hogy Kaskantyún, szülőfalujában még mindig szokás. Majd Jézus születésével kapcsolatban egy karácsonyi történetet osztott meg a hallgatósággal, ami arról szólt, hogy mennyi izgalommal jár egy-egy ilyen műsoros produkció, amellyel a kaskantyúi általános iskolások is készültek. Elmondta, hogy hol fent, hol lent vagyunk az életünkben, de ez az általunk “feldobott lufi” valóban mindig le fog esni. Azért született meg Jézus, hogy az erőtlen próbálkozásokat megsegítse az ő szent lelkével, hogy áthasson minket szeretetével, hogy legyen kapaszkodó az életünkben, hogy ne legyünk többé erőtlenek, hanem minden igyekezetünkben próbálkozzunk vele számolni, mert ő közel lépett hozzánk, amikor megszületett Betlehemben. “Jézus lufijában” a lélek ajándéka van, még ha külcsínre ugyanúgy is néz ki. Le lehet tenni mindazt, amit mi magunk hajszolunk bele a karácsonyi készülődésbe. Ennek helyére pedig az ő szeretetét tudja adni nekünk. Ez az ajándéka számunkra 2023 karácsonyán is. Ezt a szeretetet azért kapjuk, hogy továbbadjuk másoknak. Ennél nagyobb ajándékot mi sem adhatunk másoknak.

Bányai Tamás örömmel tért haza szülőfalujába

Aranyosi Ervin: A szeretet lángját ne hagyjuk kihűlni!

A szeretet lángját ne hagyjuk kihűlni!
Ezt a tüzet egész évben öröm körülülni!
A karácsony figyelmeztet, hogy ezt ne feledd el:
– Szeretetlen, boldogtalanná válik az ember.

Szeresd persze önmagad is, s az egész világot,
szeretettől lehet teljes, minden jóval áldott!
Bocsásd meg a gyengeséged, számtalan hibádat,
s bocsáss meg a többieknek, butaságból bántnak.

Hidd el nekem, mindenki a legjobbat akarja,
néha még is rosszat művel az esze, a karja.
Arra kéne jól figyelni, hogy szívünk mit érez,
s csak jó érzést adni hozzá mások életéhez.

Őrizzük a szeretetet, ezt a tiszta lángot,
tisztítsuk meg általa a most még zord világot.
Ne csak egyszer legyen minden évben ünnepelve,
szeretettel minden napunk sokkal szebben telne.

Őrizgesd hát ezt a lángot és add tovább másnak!
Szikrát szórva legyen oka lángra gyulladásnak!
Menekül a rossz előle, megtisztul a lélek,
minden napom boldogabb, ha szeretettel élek!

Majd Győrfi Csaba diakónus vette át a szót, aki a vers után így folytatta beszédét: 

„Kedves Kaskantyúi Testvérek! Elérkeztünk a negyedik gyertyagyújtásunkhoz. A szeretet gyertyáját gyújtjuk meg a mai nap estéjén. A legsötétebb éjszakára készülünk, és elmegyünk a fényforráshoz, az Istenhez, aki meglátogat bennünket. Közöttünk él, közöttünk lakik, egy lesz mivelünk. Az Ő bizalmának láttán, megrendül a mi szívünk, a lelkünk. A világban sokszor sötétség van, de az Isten templomában világosság van. Világosság kell, hogy legyünk, és ez a karácsony üzenete. Merjünk világítani, hogy akarjunk világítani, és ezen az utolsó mondaton van a hangsúly: Akarjunk! Legyünk a fényforrása másoknak. Évről évre megünnepeljük karácsony ünnepét. Tegyük fel a kérdést magunkban: Mit ad számunkra, és mi mit tudunk adni, ezen ünnep révén másoknak? Ha a szeretet ünnepéről beszélünk és gyertyát gyújtunk, akkor valahol iránymutatók vagyunk ezen a világon. A betlehemi jászol mellől vizsgáljuk, akkor ezt krisztusi szeretettel kell tennünk. Nehéz feladat. Merni kell vállalni, hogy fény hordozók legyünk. Karácsony ünnepe közel van. A lelkünk békéje a csenddel kezdődik. A békesség csírája, ami ott van a lelkünkben, az a Jóistentől származik. Kérdés, hogy merjük e növeszteni, és megmutatni másoknak is?! A mi csendünkben, békében szülessen meg a Megváltó. A betlehemi csillag fénye ragyogja be mindannyiunk életét. Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg, hogy meghallgattak és kívánok mindenkinek kegyelmekben gazdag békés, és bátor ünnepet, azzal hogy nyissunk a másik ember felé. Boldog karácsonyt kívánok!”

Győrfi Csaba diakónus több adventi alkalomkor is szólt a kaskantyúiakhoz

Oroszi Sándor és unokája: Oroszi Alex két dallal is megörvendeztette a közönséget. A Csendes éj című darabot a közönséggel közösen énekelték el.

Nagypapa és unokája közösen készült a negyedik adventi estére
A gyertyákat Bányai Tamás lelkész-jelölt, Győrfi Csaba diakónus és Újházi Zsolt polgármester gyújtotta meg

A négy gyertya meggyújtását követően az iskolások betlehemes játékát csodálhattuk meg.

Idén rendhagyó módon a betlehemes előadásban a pedagógusok is szerepet vállaltak

Majd az este zárásaként a Levendula Citerazenekarral adtuk elő adventi műsorunkat, akikkel az Ó jöjj, ó jöjj, üdvözítő, Mostan kinyílt egy szép rózsavirág és a Betlehemi csillag csodafényt ád című dalokat játszottuk el.

A Levendula Citerazenakar

A rendezvény végén Újházi Zsolt polgármester is megosztotta gondolatait a falubeliekkel, aki minden résztvevőnek és szervezőnek köszönetet mondott, majd kitért a 2023-as év értékelésére is. Véleménye szerint egy kicsit szorongó évet hagyhatunk magunk mögött.
„Sajnos forrong körülöttünk a világ. Akármennyire is nem halljuk közvetlenül a zaját, csak a tévén vagy a médián keresztül értesülünk, mégis hagy nyomot. Egy borzasztó világban élünk. Óriási szerencsénk, hogy a mi hazánkban ilyen dolgok talán nem történnek. Azon kell lennünk, hogy advent üzenetét ne csak az ünnepkor, hanem az év minden egyes napján magunkban hordozzuk. Reménykedjünk, örüljünk a családunknak, a békének, hogy van jövőnk. Bármikor, bármit is teszünk, úgy gondolom, hogy nem csak a jelent formáljuk. A karácsony egy csodálatos dolog arra, hogy az ember megpihenjen bőségben, nyugalomban, a múltat átértékelve, a jövőt megtervezve tudjon elmormolni egy imát – ki-ki a maga hite szerint -. Úgy gondolom, hogy ennek kell elkísérnie minket a jövőben is. Ehhez kívánok mindenkinek áldott, békés, boldog karácsonyt! Az új évre pedig sok sikert és jó egészséget!” – zárta gondolatait a polgármester. 

A rendezvény végén Újházi Zsolt polgármester is megosztotta gondolatait a falubeliekkel
Az önkormányzat munkatársainak szervezésében valósult meg a negyedik adventi alkalom

A vendégeket forró teával, forralt borral és friss, illatos, meleg rétesekkel vendégelte meg Kaskantyú Község Önkormányzata.

A hideg időben sokaknak jól esett a meleg étel, ital
Gáspár Dávid harmonikán játszott

Akinek még nem fázott eléggé keze-lába, Gáspár Dávid harmonika-játéka mellett nótázhatott. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (59 db kép)
MEGOSZTÁS