A keceli adventi gyertyagyújtások sorában december 22-én a negyedik gyertya fénye ragyogott fel a Városi Könyvtár és Művelődési Ház előtti téren felállított adventi koszorún. A megjelenteket az esemény narrátora Flaiszné Sendula Margit köszöntötte a szeretet gyertyájának meggyújtása alkalmából.

-Hirdetés-

Beszédet mondott dr. Suhajda János, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Keceli Szervezetének vezetője, aki elmondta, hogy csoportjuk korábban már a béke és a hála fontosságáról is beszélt a gyertyagyújtások alkalmával. Most a szeretet gyertyájának meggyújtása alkalmával ennek fontosságára hívta fel a figyelmet, a mindennapi életünkben betöltött szerepére.

Ezt követően Imre Károly, Kecel Város Díszpolgára, a Bács-Kiskun Vármegyei Közművelődési Intézet nyugalmazott igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Móra Ferenc: „A csaló” című írásából egy novella részletet olvasott fel, amelyben azt emelte ki, hogy milyen az, amikor a szeretet cselekszik.

Az eseményen Fekete Szabolcs katolikus plébános advent negyedik vasárnapjának üzenetéről beszélt. Kiemelte, hogy most a negyedik gyertya meggyújtása a teljességet szimbolizálja. Az a teljesség, amire advent időszakában készülünk az univerzális kompatibilitással rendelkezik. Beszélt arról, hogy alkotó erőként kell részt vennünk a közösségünkben, a családunkban, településünkön, ahol élünk, mert amennyiben nem vagyunk együttműködők, akkor elmúlik úgy az idő, hogy az erényeinek nem tudnak érvényesülni, valamint a nagy egésznek részévé válni.

Őket követte Rózsa Réka, Sendula Fanni, Grúber Noémi, Hunyadi Janka és az énekkarosok, valamint a Musical Stúdió növendékeinek ünnepi műsora – a gyermekeket Csiszér László kísérte gitáron, felkészítőjük pedig Illésné Márin Éva volt.

Az adventi koszorú négy gyertyáját dr. Suhajda János, Imre Károly, Haszilló Ferenc polgármester és Fekete Szabolcs katolikus plébános gyújtották meg.

Az ünnepi hangulatot a Kackiás Verklis Ring István műsora emelte. A vendéglátás a Patachich Gábor Borrend, Béla Borászat, Benyedáné Laki Ilona, Csanádi Szőlőbirtok, Császárker Kft., Dubai Lászlóné, Hatvani Gáborné, Her-Ritt Családi Szőlészet és Pincészet, Klestenitz Helga, Szent Imre Pincészet, Mészárosné Németh Mária, Minda Gábor, Wiedner Klaudia és a Városi Könyvtár, valamint a Művelődési Ház támogatásával valósult meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (94 db kép)
MEGOSZTÁS