Interjú Petz János polgármesterrel a 2023-as évről, aki immár négy éve irányítja és felügyeli Páhi közéleti ügyeit.
– Milyen 2023-as, a települést érintő fejlesztéseket, beruházásokat emelne ki amik megvalósultak, vagy folyamatban vannak?

– Nyertes Magyar Falu pályázatnak köszönhetően sikerült az önkormányzat épületének a régi szárnyát teljesen felújítani, és a Rózsa utcában található járda teljes hosszát megújítottuk. Lezárult a TOP keretében kivitelezett, közlekedés fejlesztési programban kettő gyalogátkelőhely került kialakításra a falu központjában. 

-Hirdetés-

A későbbiekben megvalósuló energetikai korszerűsítés alapjaként év végén önerőből a Hivatal másik épületrészének utólagos alapozását, aljzatbetonozását, vízszigetelését végeztük el, mivel problémát jelentett az épület felázása.

A Bölcsődét TOP-os pályázatnak köszönhetően 2022-ben tudtuk kialakítani egy meglévő szolgálati lakásból, viszont a nyílászárók cseréjére nem terjedt ki a projekt, valamint anyagi forrásunk sem volt rá. Ezért a németországi testvértelepülésünk alapítványa felajánlotta, hogy támogatja a beruházást anyagilag, a beszerzés már folyamatban van, januárban beépítésre kerülnek az új ablakok.

Kapcsolódó cikk
Fenntartható közlekedés fejlesztése Soltszentimrén és Páhin
Fenntartható közlekedés fejlesztése Soltszentimrén és Páhin
Sajtóközlemény SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2023.09.20.  Soltszentimre Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-3.1.1-16-BK1 – Fenntartható települési közlekedésfejlesztés elnevezésű pályázati kiírásra...
– Milyen fejlesztési terveik vannak a jövőre nézve?

– Örülnénk neki, ha TOP Pluszos forrásból meg tudnánk csinálni a Piacteret. Egy fedett helyszínt, és megfelelő körülményeket biztosítva az eladóknak és a vásárlóknak egyaránt.  

TOP Plusz projektnek köszönhetően a Polgármesteri Hivatal energetikai felújítását, fűtés-korszerűsítését és utólagos külső szigetelését fogjuk elvégezni, ez már biztosan nyertes pályázat. Viszont mindezek előtt a Magyar Falu Program keretében tervezzük az épület alapjának javítását, valamint a Polgármesteri Hivatal teljes egészére ráférne már a belső felújítás. Meglátjuk, hogy erre milyen pályázati lehetőségeink lesznek 2024-ben.   

A LEADER pályázatba beadtunk egy projektet, amihez megkaptuk a napokban a támogatói okiratot. Ez a játszótér korszerűsítését foglalja magába. Három évvel ezelőtt a Magyar Falu Programnak köszönhetően volt egy részleges játszótér felújítás, és a mostani pályázattal a még meglévő régi, elhasználódott játékokat fogjuk lecserélni és új elemek is kerülnek majd a gyerekek legnagyobb örömére.

– Mi jellemzi a település jelenlegi pénzügyi helyzetét?  

– A község adóerő képessége 2023-ban növekedett, úgyhogy stabil a pénzügyi helyzetünk. Van tartalékunk is, és ha egy pályázat igényli, tudunk önerőt biztosítani a fejlesztésekhez.

Páhi Község Önkormányzata minden év végén egyszeri támogatással szeretne hozzájárulni az ünnepi felkészüléshez. Idén a 70 év felettiek esetén egyedülállóként 10 000 Ft/fő, közös háztartásban élők 7 500 Ft/fő összeget igényelhettek. Gyermeket nevelő szülők részére 5 000 Ft/gyermek volt a támogatás mértéke. Volt pár alapvető kritérium, aminek meg kellett felelni a szociális juttatás elnyeréséhez, de úgy alakítottuk ki, hogy minél többen részesülhessenek belőle.

– Milyen civil szervezetek és egyesületek működnek a településen? Hogyan vesznek részt ezek a mindennapi életében?

– A Helyi és Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Egyesülete Páhi a testvértelepülési partnerséget ápolja a németországi Simmern-el és az erdélyi Désházával.

Páhi Községben az alábbi non-profit szervezetek működnek, akik jó példával járnak elől, és a társadalmi változásokra erjesztően hatnak:

  • Polgárőr Egyesület Páhi
  • Páhi Gazdák Vadásztársasága
  • Páhi Gazdakör

A civil szervezetink és tagjaik a település rendezvényeinek nagy részében aktív szerepet is vállalnak.

– Milyen nagyobb rendezvényeket tartottak idén a településen, amit kiemelne?

– Szinte minden hónapban voltak nagyobb szabású rendezvényeink. Idén újdonságként került megrendezésre a Falu Majális, amit közösen szerveztünk a Páhi Gazdakörrel. Előző években az adventi időszak alatt csak a vasárnapi közös gyertyagyújtásokat és a Falu Mikulást tartottuk meg, de 2023-ban színesítettük a programkínálatot feldíszített és kivilágított traktoros felvonulással.

Kapcsolódó cikk
Első alkalommal szerveztek karácsonyi traktoros felvonulást Páhin
Első alkalommal szerveztek karácsonyi traktoros felvonulást Páhin
Karácsonyi fényfűzérekben tündöklő traktorok vonultak fel Páhi utcáin, december 21-én. Ahogy mondani szokták: Merj nagyot álmodni! Oroszi Zsombor, Oroszi István,...

Igény van a közös eseményekre, és szerencsére szép számú érdeklődés övezi ezeket.

– 2024. június 9-én ismét önkormányzati választásra kerül sor hazánkban. Ön újra indul a polgármesteri címért?

– Mindenképpen indulok a következő önkormányzati választáson. Úgy gondolom, hogy van még teendő a községben, fejlesztések, új beruházások. A közösségi élet felpezsdült, de a már meglévő, hagyományosnak számító programokat szeretnénk magasabb szintre emelni. 2024-ben válik esedékessé a 25. Falunapunk, amire még színesebb programokkal készülünk.

MEGOSZTÁS