A keceli traktoros barátok gondoltak egy merészet és a környező településekhez hasonlóan úgy gondolták, hogy az óévet traktoros felvonulással búcsúztatják. Több hetes előkészítő munka után rendezték meg december 30-án az I. Keceli Traktoros Óévbúcsúztatót, amelyre 140-en érkeztek feldíszített járműveikkel, amivel a térség legnagyobb ilyen jellegű programja lett.

-Hirdetés-

A megnyitó alkalmával Flaiszné Sendula Margit köszöntötte a megjelenteket, majd Haszilló Ferenc polgármester beszédében elismerően nyilatkozott a szervezőkről és úgy kívánt mindenkinek boldog új évet, hogy jövőre találkozzanak majd ismét ezen a rendezvényen.

A járműveket Fekete Szabolcs katolikus plébános áldotta meg. A szervezők részéről Flaisz Nándor kiemelte, hogy amikor elkezdték a szervezést Benyiczki Péterrel, maga sem gondolta volna, hogy ilyen nagy számban vesznek részt az eseményen a traktorosok. Köszönetét fejezte ki a résztvevőknek, hogy eljöttek a programra és a támogatóknak, segítőknek, akik által egy olyan közösségépítő rendezvény alapjait tudták letenni, amely több ezer érdeklődőt vonzott.

A fényfűzérekkel feldíszített traktorok, mezőgazdasági gépek és egyéb járművek 17.00 órakor indultak útnak a Kossuth utcából, hogy tiszteletkört tegyenek a városközpontban: Fő tér – körforgalom – Vasút u. – Arany J. u. – Rákóczi F. u. – Fő tér – Császártöltési u. – visszafordulás a MOL benzinkútnál – Császártöltési u. – Fő tér – Szabadság tér.

A jó hangulathoz a segítők és a támogatók által: tea, forralt bor, zsíros kenyér és süti volt a Kossuth utcában.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (124 db kép)
MEGOSZTÁS