Az újévi fogadalmak megtétele még mindig népszerű, leggyakoribbak a pénz, siker, egészség, boldogság, valamilyen függőségről való lemondás (alkohol, cigaretta), fogyás, önfejlesztés, stb. Egy 1997-es tanulmány szerint a férfiak fogadalmai között nagyobb valószínűséggel szerepel a hatalom és a szex, míg a nők többnyire boldogságra, jobb megjelenésre és egészségre vágynak (Paul, 1997).

-Hirdetés-

Bármennyire is népszerű azonban az újévi fogadalmak megtétele, a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy ezek néhány hét, illetve hónap után megbuknak. Ennek legfőbb oka, hogy nagyon magasak az elvárásaink, azt gondoljuk, hogy az újév első napjától teljesen új emberek vagyunk és varázsütésre megváltoztathatjuk addigi életünket. Nem számolunk azzal, hogy a berögzült szokások megváltoztatása nehéz és hosszú folyamat, nem beszélve arról, hogy a folyamat során bizony megélhetünk kudarcot vagy visszaesést is, amire szintén fel kell készülnünk (Plante, 2011).

Hogyan tehetjük mégis működőképessé újévi fogadalmainkat?

Íme öt gyakorlati jó tanács:

  • Válasszunk apró, ésszerű, konkrét cselekvéseket. Például a több testedzés helyett legyen az a célunk, hogy sétáljunk heti négyszer 20 percet. Ezt akár a meglévő rutinba is beépíthetjük, pl. gyalog megyünk dolgozni (Plante, 2011; Weinschenk, 2018).
  • Használjunk vizuális, auditív jeleket. Például, ha futni szeretnénk, hagyjuk elől a futócipőt egy jól látható helyen, vagy állítsunk be emlékeztetőt „menj futni” névvel (Weinschenk, 2018).
  • Azt döntsük el, mit akarunk, ne azt, hogy mit nem. Például nem nézem meg napi tízszer az e-mailjeimet helyett legyen az a cél, hogy napi kétszer fogom megnézni az e-mailjeimet. Az agyunk ugyanis könnyebben dolgozza fel az igenlő törekvéseket a tiltásoknál (Weinschenk, 2018).
  • Gondoljuk át a cél mögött álló motivációt. Miért akarom azt, amit? Például azért akarok lefogyni, hogy egészséges legyek, fitt legyek, stb. (Weinschenk, 2018).
  • WOOP módszer (W-kívánság, O-következmény, O-akadály, P-terv), melyben az alábbi kérdéseket szükséges megválaszolnunk: Mit akarok? Milyen lenne az életem, ha elérném? Hogyan érezném magam? Mi tart vissza, mi akadályoz? Mit tehetek, hogy legyőzzem ezt az akadályt? (Dreher, 2017).

Írta: Kotencz Edina pszichológus, meseterapeuta

Felhasznált irodalom:

Dreher, D. E. (2017). Why Most New Year’s Resolutions Don’t Work. PsychologyToday.

Paul, A. M. (1997). What Your Wishes Say About You. PsychologyToday.

Plante, T. G. (2011). New Year Resolutions: Make Them Work This Time. PsychologyToday.

Weinschenk, S. (2018). The Science of Creating New Year’s Resolutions That Work. PsychologyToday.

MEGOSZTÁS
Írta: vira