A Kecskeméti Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt vádat emelt öt férfival szemben, akik összehangolt és szervezett módon 65 darab, összesen közel 29 millió forint értékű munkagépet loptak el egy Lajosmizsei telephelyről. Az ötletgazda vádlott a lopást előre megtervezte és annak végrehajtásához anyagi ellenszolgáltatás ígéretével társakat toborzott.

-Hirdetés-

A vádirat szerint a büntetett előéletű férfi – az ügy elsőrendű vádlottja – korábban, szállítmányozási munkái során már járt a lajosmizsei telephelyen. Így látta, hogy ott, az egyik csarnoképületben nagy számú építőipari munkagépet tárolnak, amelyek egy budapesti gazdasági társaság – az ügy sértettjének – a tulajdonát képezték.

A férfi 2022 augusztusában elhatározta, hogy a munkagépeket eltulajdonítja, annak menetét előre megtervezte. A lopáshoz a vádlott megszerezte a bekerített ipartelep kapujának távirányítóját, valamint 2 csarnoképület – köztük a munkagépeket rejtő épület – lakatjának kulcsát. Ezután a lopás végrehajtásához 3 ismerősét hívta segítségül. A csapat végül az egyik segítségül hívott társa sógorával vált teljessé. A vádlottak úgy állapodtak meg, hogy a munkagépek az ötletgazda vádlott birtokába kerülnek és majd azok értékesítéséből befolyt pénzből fizeti ki társait.

Fénykép a pótkocsiban tárolt munkagépekről (Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség)

Az öt férfi 2022. augusztus 12. napjáról 2022. augusztus 13. napjára virradó éjszaka hajtotta végre a lopást. Először egy kisteherautóval négyen mentek a telephelyre, a kézzel mozdítható munkagépeket bepakolták a kisteherautóba és egy lajosmizsei benzinkútra hajtottak, ahol a kisteherautót leparkolták. Itt a négy vádlott beszállt a társuk által vezetett kamionba, majd visszamentek a telephelyre, hogy a nagyobb méretű munkagépeket is felpakolják. Ehhez a szomszédos csarnoképületből egy targoncát vettek kölcsön, amelyet másodrendű vádlott kezelt, a többiek pedig a munkagépek felpakolását végezték. A csapat hajnali 4 óra körül az utolsó munkagépet is felrakta a kamionra, ezután elhagyták a telephelyet.

Az öt vádlott végül 65 munkagépet lopott el közel 29 millió forint értékben.

Az elsőrendű vádlott az ellopott munkagépek nagyobb részét, 45 db-ot, Üllőn, egy közterületi parkolóban leállított pótkocsiban tárolta, amelynek rendszámtábláját is kicserélte. A nyomozó hatóság ezeket és további 3 munkagépet megtalált és lefoglalt, így a lopással okozott kár több, mint fele megtérült.

Az ügyészség a vádlottakat jelentős értékre elkövetett lopás bűntettével, emellett az elsőrendű vádlottat egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is vádolja és velük szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képeken a pótkocsiban lévő munkagépek láthatók.

Kecskemét, 2024. január 24. napján
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
Sajtóközlemény

MEGOSZTÁS
Írta: vira