A magyar kultúra napja alkalmából a Városi Könyvtár és Művelődési Ház és Kecel Város Önkormányzata közös programmal készült a helyi lakosok és a látogatók számára. A városban immár 10. alkalommal rendezték meg a FLORA fotópályázatot, amelynek eredményhirdetése a művelődési házban zajlott január 22-én. A pályázatra a virágfesztivál főtémáihoz – Nemzetek virágai és Petőfi virágok között – kapcsolódó képeket vártak a szervezők. A zsűri tagjai – Benedek Imre, Kecskeméti Károly és Varga Eszter – a fotók kreativitása és összhangja alapján döntöttek a nyertesekről.

A díjátadó ünnepségen Haszilló Ferenc polgármester mondott köszöntőt
-Hirdetés-

A díjátadó ünnepségen Haszilló Ferenc polgármester mondott köszöntőt, majd Gerner Csaba színész előadásában a Csak tenyérnyi vér című monodrámát tekinthették meg a jelenlévők. A darab Tallér Edina író és Viktor Balázs rendező alkotása, amely Dosztojevszkij: A szelíd asszony című elbeszélését dolgozza fel. A színdarab egyetlen szereplője egy öregedő zálogház-tulajdonos, aki feleségül vesz egy fiatal, szegény lányt. A monodráma a szeretet és a birtoklás határait feszegeti, és olyan kérdéseket tesz fel, hogy ki a tettes és ki az áldozat ebben a kapcsolatban. Gerner Csaba a megtört, kétségbeesett és féltékeny férfi szerepét különös hitelességgel adta vissza a közönség számára, valamint kérdéseire válaszokat várt a nézőközönségtől így nem csak szemlélői, de részeseivé is váltak a drámának.

Gerner Csaba színész előadásában a Csak tenyérnyi vér című monodrámát tekinthette meg a keceli közönség

Az eredmények kihirdetésére a színdarab után került sor. A fotópályázat díjazottjai között 3. helyezést ért el Lehoczkiné Berta Matild Soltvadkertről, 2. Flaisz Iringó Kecelről, 1. Kellnerné Felső Sára Érsekcsanádról. Különdíjat kapott Göldner Tiborné, Orsós Ivett és Ternay Gabriella Bajáról, polgármesteri különdíjat Gombaszögi Róbert vehetett át Kalocsáról. A díjakat Haszilló Ferenc polgármester és a zsűri elnöke: Varga Eszter keceli alkalmazott fotográfus adta át.

Az eredmények kihirdetésére a színdarab után került sor

A rendezvény a képek kivetítésével és az előadóval, alkotókkal való kötetlen beszélgetéssel zárult.

Szöveg, fotók: Ferró Zsófi / Kecel Média 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira