A Kecskeméti Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy párral szemben, akik egy 35 kg tömegű, tehergépjárműbe való akkumulátort a lakásukban tároltak, majd azt a bérelt lakásuk erkélyéről az utcára dobták.

-Hirdetés-

A vádirat szerint a kecskeméti férfi és nő – az ügy vádlottjai – a hetedik emeleten lévő társasházi lakásukban tároltak egy 35 kilogramm tömegű, tehergépjárműbe való akkumulátort. 2022. augusztus 14. napján, a kora délelőtti órákban a két vádlott, együttes erővel, a lakás erkélyéről kidobta az akkumulátort, ahol az darabjaira tört. A férfi ezután lement az utcára, összeszedte a darabokat, majd azt eljárás során ismeretlenül maradt személy részére átadta.

A vádlottak által megszerzett hulladéknak minősülő akkumulátor olyan maró, irritáló és környezetre veszélyes anyagokat tartalmazott, amelyek miatt az veszélyes hulladéknak minősült.

A pár hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez engedéllyel nem rendelkezett, így sem a hulladék megszerzésére, sem annak tárolására nem voltak jogosultak.

Az ügyészség a párt veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja és velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kecskemét, 2024. január 26. napján
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
Sajtóközlemény 
Kiemelt kép: illusztráció/canva.com 

MEGOSZTÁS
Írta: vira