A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy kereskedő láncolat tizenöt tagjával – köztük egy anyával és két fiával – szemben, akik szervezetten, folyamatos beszerzési forrást biztosítva egymásnak, közel két éven át „zöldség”, „kóla”, „labda” álnéven kokaint, speedet, extasyt és marihuánát értékesítettek.

-Hirdetés-

A vád szerint a kecskeméti nő – az ügy egyik vádlottja – először fogyasztóként került kapcsolatba drogokkal, majd a munkája elvesztését követően, 2020 elejétől a saját szükségletein felül rendszeres haszonszerzésre törekedve, értékesítés céljából is szerzett be különböző típusú kábítószereket. A nő a fiain keresztül ismerte meg több bűntársát, akik kezdetben szintén saját fogyasztásra, majd idővel a barátaik részére szerezték be a nőtől a tudatmódosító szereket. Egyikük további beszerzési forrást biztosító kereskedőkkel is megismertette. Négyen – maguk is az asszony vevői, később viszonteladói – sofőrként a szállításban segítették a kábítószerek átvétele érdekében rendszeresen Budapestre utazó anyát. Az üzlet olykor kétirányú volt és az egyik kecskeméti vevője a kábítószerért „kristály” fantázianevű dizájner droggal fizetett a nőnek. A bűntársak titkosított, az üzenetek azonnali eltűnését biztosító alkalmazáson keresztül tartották egymással a kapcsolatot.

A kábítószer kereskedő nőtől lefoglalt napló

A nő a beszerzésekről és a továbbértésítésekről kábítószerfajtánként részletes, naprakész nyilvántartást vezetett, amelyben a tevékenység leplezése érdekében a marihuánát zöldség, a kokaint cola, az extasy tablettát labda álnéven szerepeltette. Az általa beszerzett több mint 10 kg speed por, 4.500 db extasy tabletta, valamint a marihuána és kokain hatóanyagtartalma meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határának kétszeresét.  A nő a drogokat jellemzően kétszeres áron adta tovább. Közel két év alatt 44 millió forint jövedelme származott a kereskedésből.

Lefoglalt extasy tabletták

A kábítószer-kereskedő hálózat felgöngyölítését végző Bács-Kiskun vármegyei nyomozók az NNI-vel közös, összehangolt akció eredményeként az egyik férfira az értékesítendő kábítószerek tárolására szolgáló ún. depo lakásból kilépve csaptak le. A kutatások során jelentős mennyiségű kábítószert, digitális mérlegeket, továbbá márkás karórát, műszaki cikkeket és jelentős készpénzt foglaltak le.

A vádlottaktól lefoglalt készpénz 

Az ügyészség a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelem bűntettével, emellett nyolcukat új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével is vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzás elrendelését indítványozza. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

A csatolt fotókon a vádlottaknál tartott kutatás során lefoglalt kábítószer és készpénz látható.

Kecskemét, 2024. január 29.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
Sajtóközlemény 

MEGOSZTÁS
Írta: vira