SAJTÓKÖZLEMÉNY 

-Hirdetés-

A Kiskőrösi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint rongálás és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a róla terjesztettek számonkérése miatt, egy vasvillával a kezében érkezett a keceli házhoz, ahol a vasvillával az ott parkoló autó több ablakát betörte, gumiabroncsát kiszúrta, majd a szerszám nyelével az ingatlanból időközben kirohanó két férfit megütötte.

A vádirat szerint a helybeli férfi – az ügy vádlottja – 2023. november 1. napján elment a sértett keceli házához, hogy számon kérje azért, mert azt állította róla, hogy megcsalta a feleségét. A vádlott feldúlt állapotban, egy vasvillával a kezében érkezett az ingatlanhoz.

Az elkövető a magával vitt szerszámmal a ház előtt parkoló gépjármű első szélvédőjét és a jobb hátsó ablakát betörte, majd a gépjármű jobb hátsó gumiabroncsát kiszúrta. Ezt látva a gépjármű tulajdonosa és vádlott által keresett férfi – az ügy két sértettje – kirohantak a házból és szóváltásba keveredtek az elkövetővel. Ennek során a vádlott a vasvilla nyelével mindkét férfit egy-egy alkalommal megütötte. Az ütések következtében mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövető kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkoztatást vagy riadalmat keltsen.

Az ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, valamint rongálás és könnyű testi sértés vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt, a rendőrség által a helyszíni szemle során készített fényképeken a gépjármű betört szélvédője, kiszúrt gumiabroncsa és az elkövetéshez használt vasvilla látható.

Kecskemét, 2024. február 9. napján
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira