2024. február 9-én rendezték meg Kaskantyún a Kiskőrösi járás iskoláinak meghirdetett alsós mesemondó versenyt, ahová Páhiról, Soltszentimréről, Fülöpszállásról, Bócsáról, Csengődről, Tabdiról, Kiskőrösről, Kaskantyúról és Izsákról is érkeztek diákok. Az idei évben népmese és műmese témakörben hallhattunk műveket hazai és külföldi szerzőktől.

Autentikus díszlet fogadta a kis versenyzőket a kaskantyúi általános iskolában
-Hirdetés-

Az esemény egy bábjelenettel kezdődött. A kutya meg a nyúl című mesét adta elő és játszotta el: Agárdi-Nagy Györgyné, Kutyifa Ferencné és Lajkó-Németh Andrea.

A gyerekek tetszését igazán elnyerte a mese

Az alsósok két korcsoportban versenyeztek: 1-2. és 3-4. évfolyamon, akik meséit egy hattagú zsűri bírálta el: Gojtánné Szabó Ágnes, Németh AminaKocsisné András Judit (a zsűri elnöke), dr. Kukucska Szilvia, Kelemen István és Turú Gyuláné.

A zsúri tagjai (b-j): Gojtánné Szabó Ágnes, Németh Amina, Kocsisné András Judit (a zsűri elnöke), dr. Kukucska Szilvia, Kelemen István és Túrú Gyuláné, míg a gyerekeket Lajkó-Németh Andrea, a kaskantyúi általános iskola vezetője köszöntötte 

Amíg a zsűri meghozta döntését, a szomszédos tanteremben vendégül látták a diákokat és kísérőiket, sőt a gyerekek kipróbálhatták az előtérben elhelyezett játékokat is. Lajkó-Németh Andrea ezúton is köszönetet mond a Kiskőrösi Tankerületi Központnak, a kaskantyúi szülőknek és a pedagógusoknak a süteményekért és a finom falatokért.

Színezni, játszani, beszélgetni és ismerkedni is tudtak a gyerekek

A Járási Mesemondó Versenyen az alábbi eredmények születtek:

1-2. osztályos korcsoport:

I. helyezett: Tamás Izabella (1.o.) Bócsai Boróka Általános Iskola
Mese címe: Benedek Elek: Az okos Zsuzsi
Felkészítő pedagógus: Nyúl Anna

II. helyezett: Szántói Anna (1.o.) Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
Mese címe: Palkó és a szamara
Felkészítő pedagógus: Böröczné Tumbász Mariann

III. helyezett: Bihari Sándor (2.o.) Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
Mese címe: Bukfenc kirándul
Felkészítő pedagógus: Szabadszállási Dorina

Különdíjat kapott:
Kerékgyártó Csenge (2.o.) Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolája
Mese címe: Mátyás király kenyere 
Felkészítő pedagógus: Pivarcsiné Ladányi Bernadett
Oroszi Gréta (2.o.) Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Telephelye
Mese címe: A körtemag 
Felkészítő pedagógus: Lajkó-Németh Andrea
Balogh Áron
(2.o.) Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolája
Mese címe: A szegény ember meg a lova 
Felkészítő pedagógus: Danisné Nagy Hilda 
Marton-Fábián Lilla Tünde (1.o.) Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Telephelye
Mese címe: A három pösze lány
Felkészítő pedagógus: Lajkó-Németh Andrea

3-4. osztályos korcsoport:

I. helyezett: Szentgyörgyi Léna (4.o.) Bócsai Boróka Általános Iskola
Mese címe: Mészöly Miklós: Tréfás mese
Felkészítő pedagógus: Farkasné Mucsi Zsófia

II. helyezett: Molnár Dávid (3.o.) Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Telephelye
Mese címe: Gárdonyi Géza: A komédiás disznó
Felkészítő pedagógus: Lajkó-Németh Andrea

III. helyezett: Kutyifa Kiara Klára (4.o.) Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Telephelye
Mese címe: A falu esze
Felkészítő pedagógus: Lajkó-Németh Andrea

Különdíjat kapott:
Nagy Noémi Zselyke
(4.o.) Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
Mese címe: Lázár Ervin: Szörnyeteg Lajos jaj de álmos 
Felkészítő pedagógus: Dr. Reznerné Viczián Erzsébet 
Sipos Dominik (4.o.) Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
Mese címe: A pletykás asszonyok
Felkészítő pedagógus: Oláh Ibolya

Minden gyermek emléklapot és egy farsangi kis kalapot kapott ajándékba, míg a döntőbe jutott tanulók és a különdíjasok könyvjutalmat és oklevelet vehettek át a Kiskőrösi Tankerületi Központ, dr. Kukucska Szilvia és Németh Amina jóvoltából. Az ajándékokat a zsűri elnöke, a tankerülti központ munkatársa: Kocsisné András Judit és Lajkó-Németh Andrea intézményvezető adták át.

A döntőbe jutott tanulók és a különdíjasok könyvjutalmat és oklevelet vehettek át
A járási verseny első 3 helyezettje (korcsoportonként) jutott tovább a február 15-én megrendezésre kerülő Tankerületi Mesemondó Versenyre, amely Izsákon lesz.
Természetesen a zsűri munkáját is megköszönték a szervezők

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS