A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi nyitófordulójában a Kecel az Akasztót fogadta. Ősszel a Kecel nyerni tudott Akasztón, így a vendégek a visszavágás reményében utaztak Kecelre. A tipikusan egy gólos és kevés helyzetet hozó találkozót végül az akasztóiak nyerték meg.

Az első félidőben igazán nagy helyzet nem alakult ki. Főként a mezőnyben gyűrték egymást a felek.
A második félidőben is jobbára ugyanez volt a helyzet. Egészen a játékrész közepéig, amikor is két veszélyesebb szöglet után előbb Nagy Attila, majd Doszpod Tamás is mellé fejelte a labdát. A 68. percben Szabó Zsolt szerzett labdát a középpályán, majd több hazai játékost is kicselezve a kapussal szemben találta magát. Az akasztói támadó a kijövő hazai kapus mellett a bal alsóba lőtte a labdát 0-1. A 77. percben volt meg Kecelnek az egyenlítési lehetősége, amikor két vendégvédő egymást találta el, mely után a labda Bajnok Noelhez került, aki szinte egyből ráküldte a lasztit a vendég kapura. Azonban lövése a felső lécről nem befelé, hanem kifelé pattant. A tipikusan egygólos találkozót végül az Akasztó nyerte meg.

Akasztó FC

KECEL FC – AKASZTÓ FC 0-1

-Hirdetés-

Kecel FC: Molnár – Bányai, Bajnok, Killer, Sajdik, Gavula, Kámán, Fenyvesi (Patai), Torma, Ferenczi, Kóbor.

Akasztó FC: Németh – Doszpod (Torgyik), Varga (Szrenkó), Szabó Zs., Boldizsár (Bajusz), Nagy, Szabó N. (Szabó Á.), Vincze, Tóth, Bányai, Madácsi
Vezetőedző: Szrenkó István

Kecel FC
Vata Zalán technikai vezető – Kecel FC:

-Az egész kilencven percben az a legbosszantóbb számunkra, hogy talán ugyanannyi lehetőségünk, vagy egy árnyalattal több nekünk is megvolt. Aztán egy eladott labdát a második félidő közepén az akasztói támadósor könyörtelenül kihasznált. Nekünk ugyanilyen lehetőségünk sajnos egy volt, amikor Bajnok Noel került kapussal szemben. Ott sajnos a kapufáról kifelé pattant a labda. Úgy gondolom, hogy ezen a tipikus egygólos mérkőzésen talán a döntetlen igazságosabb lett volna. Összegezve azt mondanám, hogy annyi döntött az Akasztó javára, hogy ők tudtak élni az egyik adandó lehetőséggel, mi sajnos nem. A mérkőzés önmagában kiegyensúlyozott játékot hozott. Inkább a mezőnyben küzdöttek a felek. Itt is ott is voltak keményebb belépők, de még azokon a bizonyos határokon belül. Arányában egy sportszerű mérkőzésen vagyunk túl, ahol még egyszer mondom, hogy ez az eladott labdánk végül az Akasztó javára döntötte el a találkozót.

Szrenkó István vezetőedző – Akasztó FC:

-Először is gratulálok a csapatomnak. Nagyon sok gonddal küzdünk hétről hétre. Sérültek, munkahelyi elfoglaltságok miatt, de megoldottuk. Ennek a mérkőzésnek a kulcsa a szervezettség volt. Nagyon szervezetten csináltuk a dolgunkat. Kértem a fiúkat, hogy mivel a pálya gyepszőnyege nem a legjobb, kényszerítsük hibára az ellenfelet. Be is jött, nem jól tolódtak, volt egy rossz passz. Egy ilyenből sikerült elmennünk. Több ilyen lehetőségünk is lehetett volna. Oda érhettünk volna többször is a kapuhoz, de úgy gondolom, hogy az ellenfélnek a saját összehozott hibánkból, egymásra rúgtuk a labdát. Abból volt egy kapufájuk. Helyzetre nem igazán emlékszek. Beadásaik voltak, de mind meddő volt. Nem voltak veszélyesek a kapunkra. Gratulálok a csapatomnak. Igazi csapatmunka volt. Főleg úgy, hogy amilyen előjeleink voltak. Úgyhogy, ha mi tudjuk ezt a szervezettséget, fegyelmezettséget tartani, akkor sok jó meccset tudunk játszani. Természetesen nagyon sok mindennek ki kell jönnie, ez csak egy győzelem volt. Jön a Harta jövő héten. Lesz egy rangadónk hazai pályán. Szeretnénk ott is pontot, pontokat szerezni, de természetesen a Harta elleni győzelemmel szeretnénk levonulni a pályáról.

MEGOSZTÁS