A keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház idén is méltóképpen ünnepelte a Nemzetközi Nőnapot. A március 8-i eseményen a kultúra és a művészetek jegyében tisztelegtek a hölgyek előtt, Szabó Ila énekes és Hevesi Imre előadóművész közreműködésével, akik énekkel és versekkel varázsolták el a közönséget.

Szabó Ila énekes és Hevesi Imre előadóművész versekkel és énekekkel varázsolta el a közönséget 
-Hirdetés-

Szabó Ila, aki a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, pályafutása során számos műfajban bizonyított. Énekhangja és előadásmódja révén képes a közönség szívét megérinteni, legyen szó lírai dallamokról vagy lendületes nótákról. Hevesi Imre munkássága is sokrétű; zenész, előadóművész és zenetanárként egyaránt ismert. Több mint három évtizedes pályafutása során számtalan koncerttel és zenés irodalmi műsorral örvendeztette meg a hallgatóságot.

A keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban gyűltek össze az ünnepelt nők 

A rendezvényen Haszilló Ferenc polgármester és főtisztelendő Fekete Szabolcs plébános köszöntötte a nőket, elismerve mindazt a szeretetet és támogatást, amit a közösségért, családjaikért nap, mint nap tesznek. Az esemény zárásaként a polgármester, az atya és Kovács László önkormányzati képviselő egy-egy szál virággal kedveskedett a jelenlévő hölgyeknek, ezzel is kifejezve hálájukat és tiszteletüket feléjük.

Egy szál virággal kedveskedtek a jelenlévő hölgyeknek

Szöveg és fotók: Ferró Zsófi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira