A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 18. fordulójában a Kecel FC csapata hazai környezetben lépett pályára. Az együttes a március 10-én lejátszott találkozó alkalmával a Jánoshalmi FC gárdáját látta vendégül.

A keceli csapat jó előjelekkel várta a találkozót, miután az előző fordulóban idegenben győzték le Killer Máté góljaival 2-1-re a kecskeméti SC Hírös-Ép Egyesület csapatát. A vendég jánoshalmiak a hazai környezetben 1-0-ra megnyert bajaiak elleni mérkőzés után várták ezt a találkozót.

A Kecel FC csapata
-Hirdetés-

A mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, melyen a keceli csapat 1-1-es (0-0) döntetlent játszott a jánoshalmiakkal: Molnár – Bányai, Bajnok, Killer, Sajdik, Gavula, Patai (Ferenczi), Fenyvesi K. (Döbrentei), Fenyvesi B., Torma, Kóbor.

Az első félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, csupán a keceli Torma Barnabás lövését kellett védenie a vendégek kapusának Lengyel Péternek. A szünet után lendületesebb lett a játék és ez helyzetekben, valamint gólokban is megmutatkozott. Az 55. percben a keceliek a középpályán eladtak egy labdát, amiből kontratámadást tudtak vezetni a jánoshalmiak és a jobb oldalon elfutó Nagy Roland beadása után Lengyel Szabolcs talált közelről a hazai hálóba (0-1).

A bekapott gól után nagy fölényben játszott a keceli csapat és több veszélyes támadást is vezettek. A 64. percben a keceli Bányai János egy gyorsan elvégzett szabadrúgással indította bal oldalon Torma Barnabást, akinek beadása után közelről sodorta a kapuba a labdát Fenyvesi Kristóf, kiegyenlítve ezzel a mérkőzés állását (1-1). A 73. percben megfogyatkoztak a jánoshalmiak, miután a felezővonal környékén buktatta ellenfelét Zsoldos Ákos, aki ezért megkapta második sárga lapját és piros lappal a kiállítás sorsára jutott. A találkozó hajrája felfokozott hangulatban telt el, mely során a kecelieknek több veszélyes támadása is volt, de az utolsó passzoknál pontatlannak bizonyultak, így nem tudták megszerezni a győzelmet.

Vata Zalán – Kecel FC elnöke:

-Az előző fordulóban Kecskeméten nyertünk és szerettük volna most is játékban és eredményességben hozni azt a teljesítményt. A játékban hoztuk azt, amit elvártunk, de a Jánoshalma is úgy lépett pályára, hogy a győzelmet szerette volna megszerezni. Az már az első félidőben látszott, hogy mindkét csapat a győzelemre játszik. A félidőben felhívtam a fiúk figyelmét arra, ha hátrányba kerülünk, akkor nagyon nehéz lesz megfordítani a mérkőzés állását. Sajnos ez a második félidőben beigazolódott, mert a jánoshalmiak szerezték meg a vezetést. Miután kiegyenlítettünk, a találkozó hajrájában emberelőnybe kerültünk, de sajnos a sok helyzetünkből nem tudtunk újabb gólt szerezni. Támadásaink utolsó passzainál hibáztunk vagy a jánoshalmiak védekeztek jól. A következő fordulóban Kiskunfélegyházára utazunk, ahol szeretnénk egy jó eredményt elérni, majd hazai környezetben fogadjuk a soltvadkertieket, akik ellen mindent el fogunk követni, hogy megnehezítsük a dolgukat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS