Sajtóközlemény 

-Hirdetés-

A Kecskeméti Járási Ügyészség kifosztás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy 86 éves asszonyhoz szőnyeg árusítás ürügyével bejutva, ellopta a befőttes üvegben tartott 1 millió forint spórolt pénzét.

A vád szerint a mogyoródi férfi – az ügy vádlottja – egy hónappal azután, hogy egy korábbi, szintén kifosztás miatt vele szemben kiszabott börtönbüntetés felfüggesztésének próbaideje lejárt, 2022. december 6-án koradélután megjelent a 86 éves  sértett kecskeméti házánál. A szőnyegekkel házaló vádlott leszólította az éppen hazatérő idős asszonyt, akit egészen a nappaliig bekísért, miközben szőnyegvásárlásra próbálta rávenni. Amikor a sértett a szobában lévő szekrény ajtaját kinyitotta, a vádlott észrevette a polcon lévő, pénzzel teli befőttesüveget. Kihasználva a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes áldozata figyelmetlenségét, a férfi elvette a szekrényből az üveget a benne lévő 1 millió forint spórolt készpénzzel, majd távozott az ingatlanból.

A sértett szekrénye, amiben a pénzt tartotta

A vádlott a nyomozás során az okozott kárt megtérítette.

Az ügyészség a férfit kifosztás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt fotókon a spórolt pénz rejtekéül szolgáló nagyszekrény, valamint a szőnyegárus férfi által távozáskor a sértettnél felejtett szőnyeg látható.

Kecskemét, 2024. március 14.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira