Különleges megemlékezést tartottak nemzeti ünnepünkön Akasztón

Különleges megemlékezést tartottak 2024. március 15-én Akasztón az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. A Polgármesteri Hivatal Dísztermében tartott megemlékezés azért volt különleges, mert most Akasztó Község Képviselő-testület tagjai és Suhajda Antal polgármester is szerepelt a nemzeti ünnepünk eseményeit felelevenítő megemlékező műsorban.

11 órakor a Himnusz eléneklésével vette kezdetét a műsor. Először Suhajda Antal polgármester mondta el ünnepi gondolatait, majd Némethné Nagy Nóra jegyző asszony elevenítette fel a 176 évvel ezelőtt történt eseményeket az egész műsor alatt. Közben pedig a képviselők szavaltak el egy-egy verset.

Idén a képviselő-testület tagjai szolgáltatták a műsort
-Hirdetés-

Endrődi Ferenc alpolgármester Petőfi Sándor 1848 című versét szavalta el. Baltás László a Nemzeti Dalt, Csehi Zoltán a 12 pontot, Turú Tamás Gyulai Pál: Hadnagyuram című költeményét. Gyuris György Arany János: Rendületlenül című költeményéből egy részletet olvasott fel, míg Turú Attila Vajda János: Önkéntes dala című versét szavalta el. Végül Akasztó polgármestere, Suhajda Antal Juhász Gyula: Március idusára című versét mondta el.

A műsor közben tűzte fel Némethné Nagy Nóra jegyző a kokárdákat a képviselőknek, és előkerült a Magyar nemzeti lobogó is. A Díszteremben tartott műsort az Ismerős Arcok Nélküled című dalának közös eléneklésével zárta a testület. A műsort megálmodta és szervezte Csehiné Márta, a Faluház igazgatója.

Koszorúzás a Hősi emlékműnél

Ezt követően a megjelentek átvonultak a Hősi emlékműhöz, ahol előbb Endrődi Ferenc olvasott fel egy költeményrészletet, majd a koszorúzás következett.
Az önkormányzat részéről Suhajda Antal polgármester és Endrődi Ferenc alpolgármester helyeztek el koszorút. A Fidesz akasztói képviseletében Martinkovics Tibor és Palágyi János koszorúzott.

Az esemény a szózat eléneklésével zárult.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS