Egy ismerősét vitte Imrehegyre egy férfi 2024. január 29-én délután, utána pedig betért az egyik helyi kocsmába. A pultossal beszélgetett, amikor odalépett hozzá az egyik vendég és félrehívta beszélgetni. A felek ismerték egymást korábbról, ugyanis 6 évvel ezelőtt, ugyanazon a helyen összeszólalkoztak, ami tettlegességig fajult. Az akkori sértettnek még a foga is kitört a verekedésnél, ennek kompenzálását kívánta újra átbeszélni, csakhogy ez alkalommal sem sikerült békésen intézni a konfliktust. A csete-patét most a korábbi áldozat kezdeményezte, többször megütötte haragosát és még akkor sem hagyta abba, amikor az már a földön feküdt. A verekedésnek az alkalmazott vetett véget.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai garázdaság miatt indítottak eljárást és gyanúsítottként hallgatták ki az 54 éves bántalmazót. A férfi elmondta, hogy megbánta a történteket és nem így kellett volna rendeznie a korábbi konfliktust, ugyanis most ő van abban a cipőben, amiben évekkel korábban ismerőse volt. A rendőrök a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban közvetítői eljárásra utalási javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Forrás: police.hu