Sajtóközlemény 

-Hirdetés-

A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás kísérlete, garázdaság és lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki kéregetés során egy járókelő nyomába szegődve úgy tett, mintha kés lenne nála és leszúrással fenyegetőzve pénzt követelt tőle.

A vád szerint a felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt álló csongrádi férfi – az ügy vádlottja – 2023. október 26-án este Kecskemét központjában követni kezdett egy fiatalembert, miközben folyamatosan pénzt kért tőle. A visszautasítás ellenére nem tágított, sőt, közölte, hogy kés van nála. Mondanivalójának nyomatékot adva mindkét kezét zsebre tette és bökő mozdulatot tett, azt a látszatot keltve, hogy ott kést tart. Amikor a sértett ismét elutasította, megfenyegette azzal, hogy leszúrja.  Ezután továbbra is kiszemelt áldozata mögött haladt, majd a bal veséje környékén egy ismeretlen eszközzel – sérülést nem okozva – megbökte a sértettet és folytatta a követelőzést. Bár a fenyegetés komoly félelmet keltett a fiatalemberben, továbbsietett és nem adott pénzt az erőszakos kéregetőnek, aki még ekkor is megfenyegette azzal, hogy figyelni fogja.

Három nap múlva a vádlott Kecskemét Főterén egy járókelőtől ismét pénzt kért, ám ő sem teljesítette azt. Amikor a közelben tartózkodó szemtanúk rászóltak a nem tágító kéregetőre, ő trágár szavakat kiabálva előbb veréssel fenyegette meg őket, majd indulatosan felkapott egy köztéri fém szemetest és eldobta. Kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása másokban riadalmat, megbotránkozást keltett. Még aznap este a férfi a belvárosban a lakatot lefeszítve ellopott egy női kerékpárt is, amit elfogásakor megtaláltak és lefoglaltak nála, így hamar visszakapta a tulajdonosa. Kiderült, hogy néhány nappal korábban ő volt az, aki a hajnali órákban egy belvárosi hotel előtt szétszakította a szemetes zsákokat és azok tartalmát kiborította a járdára. Az öt nap alatt négy bűncselekményt elkövető férfit a kecskeméti nyomozók rövid időn belül elfogták.

A vádlott által ellopott kerékpár

Az ügyészség a férfit rablás bűntettének kísérlete mellett garázdaság és lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt fotókon a lopás helyszínén rögzített nyom és az utóbb lefoglalt kerékpár látható.

Kecskemét, 2024. március 20.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira