Sajtóközlemény 

-Hirdetés-

A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás és kábítószer birtoklás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki hajnalban, kábítószer fogyasztást követően a nyílt utcán dizájner drogot követelt ismerősétől, majd miután visszautasították, hátulról ököllel rátámadt és elvette az értékeit.

A vádirat szerint a nagykőrösi férfi – az ügy vádlottja – tíz nappal azután, hogy őt a bíróság más ügyben jogerősen elítélte, 2023. november 12-én hajnalban Kecskemét központjában összetalálkozott ismerősével, a sértettel. A vádlott a kerékpárján ülve kísérte a vasútállomás felé igyekvő ittas sértettet, akitől haladásuk során többször is „kristály” fantázianevű dizájner drogot követelt.

A bűncselekmény helyszíne

Az ismerős a kéréseket mindvégig hárította, közölve, hogy nincs nála kábítószer. A visszautasítást követően a vádlott hátulról ököllel rátámadt a mellette gyalogló sértettre és többször fejen ütötte, miközben tovább követelőzött. Ezután a bántalmazás következtében földre került férfiról lerángatta a kabátját, majd az alatta lévő övtáskát letépte a mellkasáról. A sértett megpróbálta visszaszerezni az övtáskát, azonban a rabló ellökte és a kerékpárjára felülve elmenekült a helyszínről.

A vádlottnak a sértett személyes okmányai és bankkártyái mellett a pénztárcáját néhányszáz forinttal, valamint dohánykellékeket, kulcscsomót, telefontöltőt és fülhallgatót sikerült megszereznie. A megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett. A kecskeméti nyomozók néhány órán belül elfogták az elkövetőt, akiről kiderült, hogy a rablást megelőzően kábítószert fogyasztott.

A rablás helyszíne

Az ügyészség a férfit rablás bűntettével, valamint kábítószer birtoklás vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Az elfogása óta letartóztatásban lévő vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt fotókon a rablás helyszíne és a helyszínen rögzített nyom látható.

Kecskemét, 2024. március 26.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira