A Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár előadással egybekötött gyűjtőköri napot tartott Kecelen április 10-én. Az eseménynek a Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház adott otthont, melyen a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár levéltárosa Gönczi Gergő tartott előadást „Légy a történelem része!” címmel.

-Hirdetés-

Elmondta az előadó, hogy milyen módon működik a levéltár és ismertette a feladatköröket, amelyeket ellátnak. Beszélt arról, hogy magánokiratokat milyen módon lehet eljuttatni a levéltárhoz és azok feldolgozásának folyamatát is bemutatta. Megemlítette, hogy a vármegyei leváltár terjedelmes archív anyagokkal rendelkezik és mintegy 11 ezer folyóméternyi iratot őriznek, ami hozzávetőlegesen 11 kilométernyi távolságnak felel meg. Igen sokrétű iratok állnak a levéltár rendelkezésére, melyek jellemzően köziratok, amelyek közintézményektől érkeztek, de igen jelentős magánokirat állománnyal is rendelkeznek. Vannak fotók, levelek, nemesi címeres levelek, tervrajzok, térképek. A vármegyei levéltárban őrzött legkorábbi irat a Szegedről Kecskemétre költöző ötvös céh 1557-ben keletkezett latin nyelvű szabályzata. A levéltárban a jogszabályok szerint lehet végezni a kutatásokat, valamint a 2024 óta hatályos új kutatási szabályzat segítségével. A családfa kutatáshoz elsősorban az anyakönyveket ajánlják, de be lehet tekinteni akár olyan magánokiratokba is, amelyek további forrásokhoz szolgálnak. Elhangzott, hogy a közigazgatásban is jelentős szerepet vállal a levéltár, hiszen különféle eljárásokhoz kérik az intézmények a segítséget állampolgársági, hagyatéki eljárások lefolytatása során, tulajdonjogi, munkáltatói vagy nyugdíj igazolásokhoz. A digitalizáció korszaka a levéltár életébe is beköszöntött, de rengeteg anyag még papíralapon van és jelenleg adatbázisok készítése zajlik a Magyar Nemzeti Levéltárban országszerte. Ennek a folyamatnak az is a célja, hogy könnyebb legyen a hozzáférés az anyagokhoz a kutatások során. A leváltár működéséről elmondta, hogy oda kutatóként vagy ügyfélként lehet elsősorban eljönni. A kutatószolgálathoz az eleveltar.hu oldalon lehet regisztrálni és beiratkozást elvégezni és egy webshophoz hasonlóan lehet ott kutatásokat végezni és anyagokat lekérni. A másik lehetősége a levéltári anyagok lekérésének az ügyfeles megkeresés, amikor személyesen jön el az érdeklődő hozzájuk, de ebben a kormányablakok is segítséget tudnak nyújtani. Kiemelte, hogy a kutatás teljesen ingyenes és az ügyfélszolgálati eljárások is illetékmentesek, ami azt a célt szolgálja, hogy a levéltár minél nyilvánosabb, mindenkinek széles körben elérhető legyen, csupán a másolásokért szoktak felszámolni bizonyos díjakat. Az előadás során előkerültek a régmúlt időkből keceli fényképek is, a város archívumáról pedig az előadó elmondta, hogy csekély mértékű anyaggal rendelkeznek, ami elsősorban a közintézményektől származó okirat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS