E hét szombaton harmadik találkozóját rendezte meg a Tázlári Citerazenekar Egyesület, amelyen a környékbeli citeraegyüttesek, a Kiskőrösi Szlovák Népdalkör, valamint a Tázlári Rozmaring Asszonykórus lépett fel. A műsor után vacsorával és süteményekkel vendégelték meg a jelenlévőket. Az est folyamán közös citerajátékra és táncra, nótázásra is volt lehetőség. A program megvalósulását Tázlár Község Önkormányzata és magánszemélyek támogatták. 

A közönségnek maradandó élményekben lehetett része
A találkozóra Akasztóról, Balotaszállásról, Kaskantyúról és Kunszentmiklósról érkeztek citerások, de nagy meglepetést okoztak a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI citerásai Gulyás Ferenc vezetésével, valamint az ősi Vadrózsa Citera Zenekar fivérei is. 
Gulyás Ferenc vezetésével, a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI citerásai álltak elsőként színpadra
-Hirdetés-

Az esemény kezdetén Takó Gábor alpolgármester e szavakkal köszöntötte a jelenlévőket:

„…A Tázlári Citerazenekar lelkes szervezésének köszönhetően olyan rangos esemény részeseivé válunk, amelyben bemutatkoznak a környéken működő népdalkörök, zenekarok. A Tázlári Citerazenekar már eddig is sok különleges élményt adott településünknek. A meghívott fellépő csoportok előadásában felcsendülendő hagyományőrző zenék és énekek is egészen biztosan gazdagítani fogják Tázlár zenei életét, és a hallgatóság részére felejthetetlen élményt fognak nyújtani. A vidéki fellépők mellett nagy örömünkre szolgál, hogy megcsodálhatjuk a Tázlári Rozmaring Asszonykórus előadását is. Úgy gondolom ez a rendezvény összeköt barátságokat és új kapcsolatokat épít a résztvevők között a népzene által. Nemcsak ebben a körben, hanem sokkal nagyobb távlatokban. Talán ez a legnagyobb értéke ennek a mai napnak. Kívánom, hogy érezzék magukat nagyon jól itt nálunk, Tázláron. Vigyék el falunk jó hírét és térjenek vissza hozzánk. Kívánom a résztvevőknek, hogy még sokáig leljék boldogságukat a zenében, énekben, maguk és mások örömére. A Tázlári Citerazenekarnak további sikeres fellépéseket, nekünk hallgatóknak pedig maradandó élményeket kívánok!” 

A meghívott vendégek között volt (b-j): Takó Gábor alpolgármester, Bán Róbert polgármester és kedves felesége (középen) is

A III. Tázlári Citerás Találkozón színpadra lépett: 

  • a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI Gulyás Ferenccel
  • a kaskantyúi Levendula Citerazenekar 
  • a Balotaszállási Citerazenekar
  • a Kiskőrösi Szlovák Népdalkör
  • a Tázlári Citerazenekar Egyesület
  • a Három Gál formáció
  • az akasztói Vízkereszt Citerazenekar
  • az ősi Vadrózsa Citera Zenekar 
  • és a Tázlári Rozmaring Asszonykórus. 

Az esemény végén Bán Róbert polgármestertől okleveleiket, míg Szalai Benőtől, a Tázlári Citerazenekar Egyesület vezetőjétől ajándékaikat vehették át a zenekarok vezetői. 

A találkozó fő szervezője: Szalai Benő, háziasszonya: Kónyáné Zsuzsanna volt

A rendezvény közös vacsorával, örömzenéléssel és tánccal, baráti beszélgetésekkel zárult.

A program megvalósulását Tázlár Község Önkormányzata és magánszemélyek támogatták, akiknek ezúton is hálájukat fejezik ki a Tázlári Citerazenekar Egyesület tagjai 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (182 db kép)
MEGOSZTÁS