A vármegyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 21. fordulójában az Akasztó II. a Fülöpszállást fogadta. Ősszel egy nagyon élvezetes találkozót játszott egymással a két együttes, aminek 2-2 lett a vége. A mostani találkozón végül a hazaiak nyertek.

Már a 3. percben megszerezte az Akasztó a vezetést. Fésüs beadását a felugró Suhajda csúsztatta meg, mely után a labdát kapásból Molnár Dániel vágta a vendég kapuba 1-0. A 8. percben Suhajda bal alsóba tartó löketét tolta ki az erre a mérkőzésre a kapuba beálló Deák Sándor. A 11. percben Nagy Adrián oldalpassza után Pusztai laposan adott be középre. Ott ketten is érkeztek, azonban mindkét vendégjátékos előtt elment a labda. A 26. percben duplázta meg előnyét a hazai csapat. Egy lepattanó után Gubán Dániel szerzett gólt 2-0.

Gubán Dániel és Nagy Adrián csatája
-Hirdetés-

A 47. percben Palla Lajos szánta el magát lövésre, mely után a labda Deákról becsúszott a kapuba 3-0. Az 59. percben Jóni futott el a hazai tizenhatosig, majd lőtt. Azonban a labda centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 62. percben Nagy Adrián beadása után, Tóth András lőtt. Váczinak védeni kellett. A 68. percben egy hazai kapu előtti kavarodás után Andó Viktor próbált az akasztói kapuba találni közelről, azonban pár centivel célt tévesztett. A 72. percben egy beadást követően Nagy Adrián fejese landolt a felső lécen. A 74. percben egy indítást követően Hlavács István a vendég kapus mellett is elvitte a labdát, majd az üres kapuba lőtt 4-0.

A beugró Deák Sándor (aki egyébként csatár) itt éppen Suhajda helyzeténél hárít

A 77. percben Tóth Sándor szabálytalankodott Nagy Adriánnal szemben a tizenhatoson belül. Kiss László játékvezető egyből a büntetőpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Jóni Zoltán váltotta gólra 4-1. A 82. percben Deák mutatott be egy nagy védést, majd a kipattanó után újra hárítani tudott, aztán az újabb kipattanót pedig blokkolták a vendégek. A 88. percben még Palla találta el a bal kapufát.

Fésüs Dávid fejjel ment Csernák elől

A találkozóról elmondható, hogy a vendégek a sok hiányzójuk ellenére jól küzdöttek és akár több gólt is szerezhettek volna, míg a hazaiak a sok lehetőségük közül négyet gólra tudtak váltani.

AKASZTÓ FC II. – FÜLÖPSZÁLLÁSI SE 4-1

Akasztó FC II.: Váczi – Fésüs D., Fésüs T., Pecznyik (Tomán), Szabó A. (Hlavács), Tóth S., Suhajda, Borsik (Győrfi), Gubán, Molnár (Végh) Palla

Fülöpszállási SE: Deák – Petrányi, Andó V., Vajda, Nagy A., Tóth A., Pusztai, Andó G. (Polyák), Mátyás, Földes, Csernák (Jóni)

Fésüs Dávid játékos – Akasztó FC II.:

– Az őszi mérkőzésünkből okulva nehéz találkozóra készültünk. Kemény férfias mérkőzés volt, mindkét csapat brusztolt. Úgy érzem a mai napon döntő faktor volt, hogy támadásban több egyéni jó teljesítmény, megnyert egy az egy elleni párharc volt, ami a mi javunkra döntötte el a mérkőzést. Ettől függetlenül az utolsó pillanatig küzdött Fülöpszállás. Gratulálok a csapatomnak és további sok sikert kívánok a Fülöpszállás csapatának is.

Szalkai Lajos vezetőedző – Fülöpszállási SE:

– A kezdőcsapatunkból hatan nem tudtak részt venni a mai mérkőzésen. Ez okozott némi taktikai problémát, mint felállásban, mint létszámban, de el tudtunk jönni a mérkőzésre. Célunk a tisztes helytállás volt, amit szerintem maximálisan elértünk. Sőt, még túl is teljesítettük. Kaptunk három buta gólt lepattanókból, de a hazai csapatnak ezeken kívül is volt még több nagyobb helyzete. A kapusunk nagyon jól védett Deák Sándor személyében, mivel egyik kapusunk sem ért rá. Annak örülök, hogy sikerült betalálnunk, és nem maradtunk gól nélkül. Szerintem még egyet érdemeltünk volna. Egy-két ítélete a bírónak véleményes volt, páros lábba szándékos csúszásokból éppen hatot számoltam össze. Volt, amikor kiugró helyzetben történt ez, de a játékvezetők így látták. Egyébként nem ezeken múlt a mérkőzés. Ahhoz képest, hogy erőnlétben és labdabiztosságban is előrébb jár az Akasztó mint mi, szépen helyt álltunk. Elkezdtünk egy új utat heti két edzéssel és hét-nyolc fővel. Próbálunk a következő szezonra felkészülni úgy a nyáron, hogy ismét a dobogóért legyünk majd harcban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (61 db kép)
MEGOSZTÁS