A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.
A megmérettetésnek Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának Bor Bagoly Présháza adott otthont, amely amellett, hogy a Sváb-sarok egyik turisztikai információs központjaként és rendezvényhelyszíneként működik, a vármegyei borokat is népszerűsíti.
Ahogyan a korábbi években, ezúttal is a Kunsági és a Hajós-Bajai borvidékek aranyérmes tételei közül választotta ki az elismert szakemberekből álló öt tagú zsűri a vármegye fehér, rosé és vörös borát. 19 borászat 32 tétele (12 fehérbor, 12 rosé és 8 vörösbor) került idén a „döntőbe”, emellett odaítélték a „Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2024” díjat is.
„Az ország szőlőterületeinek döntő többsége Bács-Kiskunban található és a hazai borok nagy része is itt készül. Évtizedek óta az a vármegye célja, hogy megbecsülje azokat, akik Bács-Kiskunban a legszélsőségesebb időjárási körülmények és a legváltozatosabb adottságok között évről-évre keményen dolgoznak a szőlőkben és a pincékben” – mondta el az eredményhirdetésen Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Frittmann János, a Kunsági Borvidék – és egyúttal a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának – elnöke azt emelte ki, hogy a térség borai az utóbbi időszakban stílusban és minőségben is meghatározóvá váltak. „Az egész világon a gyümölcsös borok a legkedveltebbek. Mindkét borvidéken hosszú ideje zömében ilyen borokat készítünk, és bár eleinte megmosolyogtak bennünket, mára egyértelművé vált, hogy ezt a trendet érdemes követni” – emelte ki Frittmann János.
Kovács Róbert, a Hajós-Bajai borvidék alelnöke hangsúlyozta: az, hogy a borvidékről olyan termelők értek el kiváló eredményt, akik nem nagyüzemi szinten művelik a szőlőt és készítik a bort, jól mutatja azt az alázatos munkát, amit ebbe belefektetnek. „A gyümölcsös boroké, vagyis a kunsági és a hajós-bajai boroké a jövő. Azt gondolom, Magyarország minden borvidéke tanulhat az itteni vezető borászoktól a fehér és rosé borok tekintetében” – fogalmazott.
„A zsűri munkája egyszerre volt könnyű és nehéz. Ezek a borok olyan minőséget képviseltek, hogy a többségének aranyérmet adhattunk volna. A vármegye bora elismerésről pedig mindegyik kategóriában minimális különbégek döntöttek” – mondta el az eredményhirdetést felvezetve a zsűri elnöke, Szabó Attila, a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutató Állomásának témavezetője.
Az elismerések ünnepélyes átadására június 1-én kerül sor Nemesnádudvaron, a IX. Nemzetközi Vadgasztronómiai és Borfesztivál keretében. A nyertes tételek a következő egy évben jogosultak viselni elnyert címüket, melyről a palackokon elhelyezett kiegészítő címke is tanúskodik.
Az eredmények:
Bács-Kiskun Vármegye Fehérbora 2024
NEKTÁR
Szemerey Pince – Császártöltés – Hajós-Bajai borvidék
Könnyed, intenzíven illatos bor, mely szépen mutatja ennek a Bács-Kiskun vármegye számára egyre fontosabb szőlőfajtának az értékeit. Illatában friss szőlő, lime, narancsvirág és muskotályos jegyek fedezhetőek fel benne illatban ízben egyaránt. Karakteres illatos bor, mely széles közönség számára nyújthat kellemes élményt.
Bács-Kiskun Vármegye Rozébora 2024
KÉKFRANKOS ROSÉ
Umenhoffer Pince – Hajós – Hajós-Bajai borvidék
Élénk málnaszínű, gazdag testtel rendelkező, tartalmas rozé. Illata friss citrusos, meggyes jegyekkel indít, amiket édes, cukorkás hatások váltanak fel. Gyümölcsös ízének stabil hátteret ad a bársonyos test és a visszafogott, selymes érzetű savtartalom.
Bács-Kiskun Vármegye Vörösbora 2024
CABERNET FRANC SELECTION
Frittmann Testvérek Kft. – Kunsági borvidék
Rendkívül testes, ám mégis könnyen fogyasztható vörösbor. Komplex illatában a fekete bogyós gyümölcsök édes fűszerekkel és mogyorós, csokoládés hatásokkal egészülnek ki. Íze komoly, tannintartalma visszafogott, friss savai harmonikussá teszik az összhatást.
Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2024
EIFERT JÁNOS – SOLTVADKERT – Kunsági-borvidék
Eifert János a Kunsági borvidéken, Soltvadkerten gazdálkodik. 20 hektár szőlőterületről és vásárolt szőlőből évente 3500 hektoliter bort készít. Célja a kunsági borok jó hírnevének öregbítése a borvidékre jellemző üde, intenzíven gyümölcsös és magas minőségű borok előállításával. A szőlő feldolgozása modern, korszerű üzemben történik, a borok pedig fajtától függően acéltartályban vagy fahordóban érlelődnek.
Cabernet Sauvignon-Franc cuvée 2021
Közepesen testes, rendkívül harmonikus, könnyen fogyasztható, intenzív ízű bor. Bár száraz, illatában és ízében is az édes fűszerek jellemzőek, ennélfogva barátságos összbenyomást ad. Különlegessége a hordós érlelésnek köszönhető kávés, vaníliás, kókuszos jellege.
A szakmai bíráló bizottság tagjai voltak:
Dr. Györe Dániel, az Agrárminisztérium Borászati és Kertészeti Főosztály Szőlő, Bor és Eredetvédelmi Osztályának vezetője
Szabó Attila, a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutató Állomás témavezetője, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége Szakmai és Etikai Bizottságának elnöke
Mátyus Imre, a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola tanára
Tóth Dávid Hegyközségek, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kiemelt szakmaközi ügyekért felelős szakreferense
Nyulasi Gábriel István, az „Ihatóbb Magyarországért” borászati és gasztronómiai mozgalom alapítója
Cikk és fotók: Sebestyén István
Fotógaléria: