Háromnapos programsorozattal várták a látogatókat az idei császártöltési Falualapítók Ünnepén augusztus 9-10-11-én. A szervezők színes programokkal szerettek volna méltó módon megemlékezni a település alapításáról.

-Hirdetés-

Augusztus 9-én, pénteken egy különleges kiállítás nyitotta meg a hagyományos rendezvényt, ahol a császártöltési lakodalmas sütemények és torták kerültek fókuszba. A sütőasszonyok a régi hagyományoknak megfelelően készítették el a finomságokat, amelyeket meg is lehetett kóstolni. A Főkáptalan pincesoron pedig idén is borkóstolót rendeztek, bortúrákkal és zenével fűszerezve. A programok természetesen szombaton és vasárnap is folytatódnak. A további részletekről Takácsné Stalter Judit, a település polgármestere mesélt a koronafm100.hu-nak.

A szombati programokkal elsősorban a gyerekeket szerették volna megszólítani, két helyszínen: a Teleházban és a Ligetben szerveztek programokat. A Teleháznál: kirakodóvásár és kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket az iskolai és az óvodai alapítvány önkénteseinek közreműködésével. A Ligetben pedig egy virgonckodó játékpark került kialakításra, – aki éppen nem vett részt a Falusi Olimpián, vagy a dinnyegurító versenyen, az itt is eltölthette az idejét.

A Császártöltési Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével habparty is volt. Közben elindultak a főzőversenyek, majd 18 órától sor került a díjátadásokra is -főzőverseny, Falusi Olimpia, horgász- és a tortasütő verseny, s a Táncoló sáv szobor meglocsolása a kategóriagyőztes borokkal-. 

A vacsorát követően Pál Dénes adott koncertet, majd a hajnalig tartó utcabál következett DJ Illyés Attilával. 

Vasárnap adták át az önkormányzati elismeréseket, s a jó tanulók is megkapták díjaikat. 

Stadlerné Csányi Éva részére Császártöltésért tett tevékenysége, közösségért végzett munkája elismeréseként Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete „Császártöltés Község Díszpolgára” önkormányzati kitüntető címet adományozott.

Schuszter Istvánné részére a közösség javára fordított lendülete, szaktudása, szervezőkészsége, gyakorlatias szemlélete, a Császártöltési Polgárőr Egyesület példamutató vezetése elismeréseként Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete „Császártöltés Község Közéletéért” önkormányzati kitüntető díjat adományozott.

Bárth Éva részére a sváb hagyományok megőrzése és ápolása, Császártöltés arculatának megőrzéséhez kulturális tevékenysége elismeréseként Császártöltés Község Önkormányzata Képviselő-testülete „Császártöltés Község Kultúrájáért” önkormányzati szakmai kitüntető díjat adományozott.
 
Bakné Márin Erzsébet részére az iskolai oktatási feladatok ellátása során végzett kiemelkedő munkája, magas fokú szakmai és pedagógiai felkészültsége elismeréseként Császártöltés Község Önkormányzata Képviselő-testülete „Császártöltés Község Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért” önkormányzati szakmai kitüntető díjat adományozott. 
 
Lei Balázs részére az asztaliteniszben elért világsikerei, a példamutató magatartása, kitartása, fegyelme elismeréseként Császártöltés Község Önkormányzata Képviselő-testülete „Császártöltés Község Sportjáért” önkormányzati szakmai kitüntető díjat adományozott. 
 

Jó tanulók díjazása:
Weitz Viktor – a Bajai Szc Türr István Technikum volt 9. osztályos tanulója
Baranyai Baltazár – a Bajai Szc Türr István Technikum volt 9. osztályos tanulója
Ledniczky Hunor – a Bajai Szc.Türr István Technikum volt 10. osztályos tanulója
Basa Martin – a Bajai Szc Türr István Technikum volt 11. osztályos tanulója
Gatter Gréta – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 9. évfolyamos tanulója
Tóth Gréta Anna – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 9. évfolyamos tanulója
Jónás Zoé – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 10. évfolyamos tanulója
Bujdosó Fanni – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 11. évfolyamos tanulója
Husti Hanga – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 11. évfolyamos tanulója
Glocker Bálint – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 11. évfolyamos tanulója
Dóra Lili – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 12. évfolyamos tanulója
Lovasi Réka – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 12. évfolyamos tanulója
Szamosi Mira – a Bajai III. Béla Gimnázium volt 12. évfolyamos tanulója
Frick Nóra – a Bajai MNÁMK Német Nemzetiségi Gimnázium volt 9. osztályos tanulója
Lovasi Lilla – Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar 2. éves hallgatója
Miks Dorka – Károly Gáspár Református Egyetem – Germanisztika, Német Alapszakon Bölcsész diplomát szerzett
Orcsik Emese – az ELTÉ-n a 3. diplomáját szerezte, jog és gazdasági szakfordító és audiovizuálisfordító szakon.
 

 

Forrás: https://www.koronafm100.hu 
Fotók: Angeliné Sebestyén Edit
Facebook bejegyzések: Császártöltés ma, Császártöltés Község Önkormányzata
Videók: J.J. Stalter YouTube csatorna 

MEGOSZTÁS
Írta: vira