100%-os, vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a szakképzésben résztvevő tanulók és hallgatók!

„A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”

-Hirdetés-

Megjelent a Vármegyei Ösztöndíj Program 2024/2025-ös tanév I. féléves pályázati felhívása!

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata pályázatot hirdet a közép- és felsőfokú tanulmányokat folytatók, továbbá a felnőttképzésben résztvevők támogatására.

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2020-ban elindította a Vármegyei Ösztöndíj programot a Bács-Kiskun vármegyei vállalkozók és önkormányzatok bevonásával. 

Az ösztöndíj pályázat célja, hogy szakképzett munkaerőt biztosítson a vállalkozások igényeinek megfelelően, továbbá támogassuk a vármegyében élő tanulók tanulmányait, valamint elősegítsük a helyben maradásukat.

Az ösztöndíj pályázatban a vármegyei gazdaság- és foglalkoztatásfejlesztés célkitűzéseit elemezve kerültek kiválasztásra a szakmák és szakképzettségek. A kiválasztás – figyelembe véve a Vármegyei Ösztöndíj Programban rendelkezésre álló forráskeretet is – a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztály által megküldött tájékoztató adatok alapján történt, melyet kérésünkre állítottak össze olyan szakmákról, foglalkozásokról, melyekben jelentős munkaerő igény mutatkozik a vármegye szinte minden járásában.

Mindemellett a preferált szakmák kiválasztása során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy azok a széles spektrumot öleljenek fel, továbbá figyelembe vettük, hogy a vármegye erős mezőgazdasági hagyományokkal rendelkezik.

A felsőoktatásban megszerezhető magasabb szakképzettséget nyújtó végzettségek közül kiemeltük a pénzügyi, gazdasági és vidékfejlesztési területet, valamint a turizmus ágazatát. Ennek oka egyrészt, hogy támogassuk az önkormányzatok szakember utánpótlását, másrészt, hogy biztosítsuk a humánerőforrások rendelkezésre állását ezeken a kulcsfontosságú területeken, bízva abban, hogy az ösztöndíj program jelentősen hozzájárul a vármegye munkaerőpiaci erősítéséhez.

A pályázatban részt vevőknek kötelezettséget kell vállalniuk, hogy a megszerzett szakmájuknak megfelelően helyezkednek el a vármegye területén. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik nem városi jogú településen, illetve a foglalkoztatási és gazdasági irányelvek, illetve útmutatók alapján leghátrányosabb helyzetű, komplex fejlesztési programokkal fejlesztendő – a pályázati felhívásban kiemelt – járások területén vállalnak munkát.

Minden további részlet, pályázati űrlap és további hasznos tudnivaló ITT.

Forrás, kiemelt kép: bacskiskun.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira