December elsején, vasárnap 17 órától várták Páhi község lakosait a közös, első adventi gyertya meggyújtására az ünnepi fényekben pompázó Művelődési ház udvarára.

Petz János polgármester köszöntötte a szép számmal megjelent lakosokat és elmondta, az idei évtől kezdve bevezetésre kerül, hogy az adventi rendezvényeken nem lesznek műanyag poharak, így saját bögréből vagy 500 Ft kaució fejében igényelhető porcelán bögrében kínálják a meleg teát és forralt bort a jelenlévőknek a környezettudatosság jegyében.

Petz János polgármester köszöntötte a megjelenteket
-Hirdetés-

Az első adventi gyertyagyújtás alkalmával a Református és az Evangélikus egyház helyi gyülekezetének tagjai teremtettek meghitt hangulatot egyházi dalok éneklésével.

Elsőként Nagy Veronika evangélikus lelkész asszony hirdetett igét az adventi koszorú mellett. Beszédében arra világított rá, hogy mi is az advent igazi lényege és miért tartjuk számon hétről-hétre. Kitért az adventi koszorú jelentésére is, miszerint alapja Isten irántunk való örök szeretetét jelképezi, hiszen a köralaknak nincsen kezdete sem vége. Fontos, hogy örökzöld is legyen benne, az örök élet reménységét hirdetve. Hétről-hétre egyre több gyertya gyullad rajta lángra, ami Jézus közeledtét jelzi. De a legfontosabb, hogy hit nélkül nem lehet várni, hiába ontják fényüket a gyertyák, mert aki nem az Urat várja, nem is sejti az igaz ünnepet.   

Nagy Veronika evangélikus lelkész asszony hirdetett igét

Pénzes Péter református lelkipásztor az adventi koszorún elhelyezkedő négy gyertya üzenetéről beszélt. Az első a hit szimbóluma. „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Örömét fejezte ki afelől, hogy az udvar megtelt érdeklődő emberekkel, akik hallani szeretnék, amit hirdet az első meggyújtott gyertya, és amit advent fényei üzennek nekünk. „Olyan jó, hogy a hit ajándéka megadathat nekünk. Világokat teremtő jóság, láthatatlan örök valóság jelen van itt ezer alakban ” – hangzott el az igehirdetésen.  

Pénzes Péter református lelkipásztor is szólt a jelenlévőkhöz
Páhi község első adventi gyertyáját Pénzes Péter református lelkész gyújtotta meg.

Az ünnepi pillanatok után meleg teával, forralt borral és zsíros kenyérrel vendégelték meg a jelenlévőket, akik kézműves portékákat, süteményeket is vásárolhattak maguknak, vagy akár már karácsonyi ajándéknak. Az udvaron felállított betlehemi jászol és karácsonyi dallamok meghitt pillanatokkal ajándékozták meg a falu lakosait.  

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (76 db kép)
MEGOSZTÁS