Izgalmas volt az idei év a Kecel Ringen, de nemcsak a futamok miatt, hanem a háttérben zajló egyre sűrűsödő munkák és folyamatok miatt is. Azonban mindenképp megérte a befektetett energiát, mert idén 400 versenyző és hozzátartozója látogatott el ringre.
A Kecel Ring idén is rendesen kiszolgálta a technikai sportok szerelmeseit. Sem a versenyzők, sem a nézők nem panaszkodhattak, senki nem unatkozott egy pillanatig sem, hiszen a szervezők alaposan feltekerték a fordulatszámot.
– Az idei évben hat Pintér Kupán, két 10 órás versenyen, egy 24 órás versenyen és egy Quad Weekend-en vagyunk túl, amelyek mind a Kecel Ringen zajlottak. A versenyek mellett májusban megrendeztük az első civil gyermeknapot is a pályán, mely jó hangulatban telt és szerencsére rengeteg gyermek kilátogatott családjával. Tavasszal tartottunk egy edzőnapot, ahol az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány javára gyűjtöttünk, szeptemberben pedig megemlékeztünk előző elnökünkről, Józsi bácsiról. Halálának 5 éves évfordulója alkalmából megrendeztük a Kelemen József Emlékversenyt – foglalta össze Tukacs Tamás, a Keceli Moto-Cross SE elnöke.
A vezető elmondta, a háttérmunka sokszor keményebb volt, mint egy-egy verseny. Év közben a Magyar Nemzeti Autómotorsport Szövetség (MNASZ) sok akadályt állított az egyesület elé a megnövekedett követelményekkel: rendőrségi engedély beszerzése, és szerződés kötése a keceli tűzoltósággal, akiknek minden eseményre ki kellett vonulniuk.
– Ezen felül az anyagi részében is voltak változások, például regisztrációhoz volt kötött a versenyzőknek a részvétel, eseménybiztosítást kötöttünk, illetve kötelező volt az Országos Mentőszolgálat jelenléte minden versenyen. Ezek pedig mind olyan anyagi terhek, melyet egy-egy rendezvényen alig tudtunk kigazdálkodni – mondta Tukacs Tamás, aki büszke arra, hogy a nehezített körülmények ellenére nagyon szép eredményeket értek el, melyből Kecel is profitálhat.
Az idei évben ugyanis közel 400 versenyző és hozzátartozója látogatta meg a Kecel Ringet, akik vitték tovább Kecel hírnevét. Emellett a város vállalkozóinak is nagy forgalmat eredményeztek, legfőképp a szállás és az élelmiszerüzletek tekintetében.
A Keceli Moto-Cross SE bízik benne, hogy a jövőben is hasonló mennyiségű auto-motorsport rendezvényt tudnak szervezni, és az önkormányzattal karöltve sikerül városi eseményeket is rendezniük. Kiemelték köszönik a helyi lakosok türelmét és remélik, hogy a továbbiakban sem okoz felháborodást a KÜLTERÜLETEN lévő, havi egyszeri verseny.
Írta: Csenki Csaba
Fotók: Kecel Ring