Január 16-án a nemesnádudvari BorBagoly adott otthont annak a találkozónak, amelyen a Sváb-sarok településeinek – Császártöltés, Érsekhalma, Hajós és Nemesnádudvar – polgármesterei, civil szervezetei és rendezvényszervezői vettek részt. Az esemény célja a települések közötti együttműködés megerősítése, valamint közös programok és fejlesztési irányok egyeztetése volt.
Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere az alábbi beszámolót tette közzé a közösségi médiában az eseményről:
 

„Polgármesterként büszkeséggel tölt el, hogy Császártöltés évek óta elkötelezetten képviseli a Sváb-sarok összefogásának ügyét. Már tíz évvel ezelőtt megfogalmazódott az igény, hogy a térség települései közösen lépjenek fel hagyományaik, értékeik megőrzése és turisztikai fejlesztéseik érdekében. Most úgy érzem, ez az összefogás végre új lendületet kaphat.

A találkozón Szekeres Béla és Sebestyén István, a vármegyei önkormányzat kommunikációs szakemberei, a FI200 Klub lehetőségeiről, a térségi fejlesztések irányairól, valamint az együttműködés fontosságáról tartottak előadást. Kiemelték, hogy a Sváb-sarok egységes arculata és közös fellépése jelentős gazdasági és turisztikai lehetőségeket teremthet. Bemutatták a Duna-völgyi-csatorna mentén tervezett fejlesztéseket is, köztük a Császártöltéstől Sükösdig vezető kerékpárút, valamint a kenuútvonalak és pihenőpontok kialakítását, amelyek hozzájárulhatnak a térség aktív turisztikai kínálatának bővítéséhez.
Süli András, a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség képviseletében a nordic walking és teljesítménytúrák jelentőségéről beszélt, amelyek tovább gazdagítják a Sváb-sarok kínálatát.
 
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a településeink egységes kommunikációval, összehangolt programnaptárral és közös turisztikai csomagokkal léphetnek előre. Császártöltés számára különösen fontos, hogy a tíz éve megfogalmazott közös célok most megvalósuljanak, hiszen csak együtt tudjuk továbbadni értékeinket és megerősíteni helyünket a térség gazdasági és kulturális térképén.” 
 
Forrás, képeke: Császártöltés ma Facebook oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira