Minden évben január utolsó péntekén gyűlnek össze a polgárőrök Csengődön, hogy közgyűlésen értékeljék az előző év eseményeit és az aktuális esztendő terveit. A rendezvényt – amely hagyományosan Szmutka György elnök beszámolójával vette kezdetét – megtisztelte jelenlétével Pivarcsi Csaba polgármester mellett Orcsik István, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja és járási koordinátora, valamint a Kiskőrösi Rendőrkapitányság képviseletében Hangya Ákos rendőr őrnagy, a Körzeti Megbízotti Alosztály vezetője.

Az elnök elsőként az egyesület 2024. évi fontosabb eseményeit, rendezvényeit ismertette, majd a március 8-án megrendezendő polgárőr bálra invitálta a tagokat. A résztvevők megemlékeztek a polgárőrök közösségéből 2024-ben eltávozott Benkő Miklósné Piroskáról és Rákóczi Zoltánról, aki az Ellenőrző Bizottság elnöke volt.

Idén kilenc új tagot köszönthet soraiban a polgárőrség, ők Bagi Vince, Hordós Gabriella, Kerékgyártó László, Kiss Máté, Kissné Kökény Györgyi, Kiss Vanessza, Mészáros Nándor, Pivarcsi Csaba és Pivarcsiné Ladányi Bernadett.

Ezt követően az elismerések átadására került sor. Oklevéllel köszöntötték munkájáért Borbély Tündét, Daninger Dórát, Franczia Istvánt, Hordós Noémit, Kovács Anikót, Kovács Ferencet, Künsztler Bélát, Pintérné Veres Ildikót, Pintér Tibort és Velez Róbertet. Kiváló polgárőr oklevelet kapott a tagok közül Budai Ferencné, Görög Péter, Gubinyi Józsefné, Jankó József, Lőrincz Zoltán, Lehota Lajos, Merkliné Figura Zsuzsanna, Puskás Sándor, Puskás Sándorné és Vincze Ferenc.

Dr. Fekecs Dénes országos elnökhelyettes, a Megyei Polgárőr Szövetség elnöke távollétében Orcsik István járási koordinátor „huzamosabb időn át végzett kiemelkedő polgárőr szolgálat ellátásáért” Kiváló Polgárőr Jelvény elismerésben részesítette Kiss László, Kiss Sándor és Sztranyák Judit csengődi polgárőröket (kiemelt képen).

Kalocsai Ildikó titkár beszámolt az egyesület pénzügyi gazdálkodásáról, és a résztvevők szavaztak a jelölőbizottság tagjainak személyéről. Hangya Ákos a település közbiztonságáról, Orcsik István a csengődi polgárőr egyesület jelentőségéről beszélt. Pivarcsi Csaba polgármester – akit szintén új tagjai között köszönthet az egyesület – megköszönte a polgárőrök egész éves munkáját.

Az este a hivatalos részt követően jó hangulatú vacsorával zárult, melyet ezúttal is Csima Béla támogatott. Szmutka György elnök ezúton is köszönetet mond az egyesület minden támogatójának az anyagi és erkölcsi segítségért.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (62 db kép)
MEGOSZTÁS