Legendás történet azokról, akikért a harang szól – hamarosan a televízió képernyőjén keresztül idézhetjük meg a történelmi eseményeket a Hunyadi-sorozatnak köszönhetően.
Botrányok, politikai, hatalmi játszmák, udvari intrikák, erős női karakterek… A Bán Mór azonos című regényfolyamából készült epikus sorozat Hunyadi János életét tárja elénk, aki 1456-ban dacolva az óriási túlerővel döntő győzelmet arat a nándorfehérvári csatában a törökök felett.

A MIPCOM Cannes egyik kiemelt programjaként telt ház előtt mutatták be 2024 októberében a Bán Mór-regényeken alapuló tízrészes Hunyadi-tévésorozat első epizódját a Cannes-i Fesztiválpalota nagytermében. Ez volt az első alkalom, hogy magyar produkció ilyen kiemelt figyelmet kapott a nemzetközi szakmai közvéleménytől, a sorozatot nagyon jól fogadta a szakmai közönség.
Robert Lantos, a Hunyadi vezető producere a cannes-i vetítésen elmondta:
A téma a világtörténelem legnagyobb elmeséletlen története, pedig a 15. század óta Hunyadi és katonái nándorfehérvári diadala tiszteletére szólnak délben a harangok. Kongó hangjukat mindenki hallja, de a történetet a világban szinte senki nem ismeri. Azért hoztuk létre ezt a sorozatot, hogy ez megváltozzon.

A tízrészes sorozat A holló felemelkedése (Rise of the Raven) címet viseli. Ez minden idők legnagyobb költségvetésű magyar tévésorozata, 10,5 milliárd forintból, magyar és nemzetközi szereplőgárdával készült a megaprodukció.
A sorozat forgatása 2022. júliusában kezdődött. A felvételek több helyszínen, a fóti filmstúdióban, Vajdahunyad várában, Pátyon, Kisorosziban készültek, több mint 600 színész és kaszkadőr bevonásával.
A sorozat vezető rendezője Robert Dornhelm, a szereplők között ott találjuk Kádár L. Gellértet, aki Hunyadi Jánost alakítja, Rujder Vivient (Szilágyi Erzsébet) és Hermányi Mariannt (Luxemburgi Erzsébet), valamint Fekete Ernőt, Hermányi Mariannt, Medveczky Balázst és Törőcsik Franciskát, de számos nemzetközi színész is szerepet kapott, akiknek kiválasztása két évet vett igénybe.
A produkció egyik különlegessége, hogy a színészek történelmileg hűen, saját nyelvükön elevenítik meg a karaktereket, ezzel még inkább belehelyezve a nézőket a Magyar Királyság és egész Európa történelmét formáló események sodrásába. A film szereplői egyes jelenetekben a hitelesség kedvéért összesen 9 nyelven, a magyar mellett németül, törökül, olaszul, csehül, románul és szerbül is beszélnek.
További érdekesség, hogy a főszereplőt alakító Kádár L. Gellért a szerepére készülve tanult meg lovagolni, illetve ekkor kezdett harcművészetet tanulni.

Stáblista
Szereplők:
- Kádár L. Gellért – Hunyadi János
- Rujder Vivien – Szilágyi Erzsébet
- Törőcsik Franciska – Mara Brankovics
- Fekete Ernő – Cillei Ulrik
- Csémy Balázs – Vitéz János
- Mátray László
- Medveczky Balázs
- Murathan Muslu
- Hermányi Mariann
- Cornelius Obonya
- Nagypál Gábor
Alkotók
Rendező:
- Robert Dornhelm
- Nagypál Orsi
- Szász Attila
- Lengyel Balázs
Forgatókönyvíró:
- Lengyel Balázs
- Lovas Balázs
- Bán Mór
- George Mihalka
- Ruttkay Zsófia
- Veres Attila
Operatőr:
- Garas Dániel
- Réder György
Producer:
- Robert Lantos
A forgatás kulisszái mögé is bepillantást nyerünk az alábbi videóinterjúkban:
A Hunyadi című sorozat vetítése márciusban a TV2-n kezdődik majd.
Addig is egy kis ízelítő a hivatalos előzetesből:
A főszereplőt megtestesítő erdélyi színésszel, Kádár L. Gellérttel készített interjút a kultúra.hu portál, melyet IDE kattintva olvashatnak.
A sorozatban megjelenő történelmi személyekről, sorsfordító pillanatokról, melyek a filmvászonra kerülnek még több információ a Hunyadi – a sorozat Facebook oldalon találnak.
A Hunyadi történelmi regényciklus írójával Bán Jánossal, írói nevén Bán Mórral készült hosszabb interjút az alábbi videóban találják.
Forrás: Maszol.ro, port.hu, magyar.film.hu, kultura.hu