Rekordszámú véradást ünnepelve, a helyi Vöröskereszt hatvan éves történetét bemutató kiállítással egybekötve rendezték meg az idei véradóbálat Csengődön. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének igazgató asszonya, Lipóthné Komjáti Andrea és párja, valamint Sutus Etelka kiskőrösi területi vezető és Szabó András, továbbá Pivarcsi Csaba, Csengőd polgármestere és felesége.
Ifj. Gurbai László elnök köszöntötte a megjelenteket és kiemelte, hogy hatvan évvel ezelőtt szervezték a faluban az első véradást. Gurbai László köszönetét fejezte ki azoknak a vöröskeresztes tagoknak, akik a véradások lebonyolításában, a ruhagyűjtésben és -osztásban vagy a bál előkészületeiben segítettek. Mint fogalmazott, rajtuk múlik ezeknek a kezdeményezéseknek a sikere. Köszönetet mondott a tombolatárgyakért, az adományokért és az év közbeni felajánlásokért is, hiszen ezekből a támogatásokból tudják megvalósítani a falunapi Egészségszigetet, és ebből tudnak az év végén rászoruló embereknek élelmiszercsomagot adományozni vagy az önkormányzattal összefogva hozzájárulni a karácsonyi ételosztáshoz. A résztvevők megemlékeztek a tavaly elhunyt alapító tagról, Vén Antalnéról, valamint a szintén tavaly eltávozott aktivistáról, Benkő Miklósnéról.
Lipóthné Komjáti Andrea örömmel üdvözölte, hogy csengődön évről évre minden korosztály képviselteti magát a véradásokon és a véradóbálokon is, mely a hangulatot is bensőségessé, családiassá teszi. Ő is köszönetet mondott a véradókon túl az összes aktivistának és a csengődi szervezet vezetőinek: Gurbai László elnöknek, a titkárnak, Gurbai-Flajsz Erikának és a vezetőség harmadik tagjának, Szabóné Flajsz Mártának is.

Gurbai-Flajsz Erika titkár beszámolt az elmúlt véradások eredményéről. Mint elmondta, tavaly a júniusi véradás alkalmával 52 megjelentből 50-en adhattak vért, ősszel 48 megjelentből 46-an, az idei véradáson 70 személyből 68 főnek sikerült vért adni. Az elmúlt egy év alatt tehát 164 egység vért sikerült gyűjteni, ami másként kifejezve 73,8 liter, valamint 492 esetben felhasználható vért jelent. Ezúttal sem csak helyből, hanem Akasztó, Dunatetétlen, Izsák, Kaskantyú, Kecel, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Soltvadkert, Tompa településekről is érkeztek donorok Csengődre. A szokásokat folytatva az utcák statisztikáit is ismertette: harmadik helyen végzett tíz fővel a Bocskai utca, második lett tizenhárom fővel az Ady Endre utca, a Dankó Pista és a Szabadság utca, és a legtöbben, 26-an a Szent István utca lakói közül segítettek véradással embertársaikon.

Hagyományosan a bál alkalmával mondanak köszönetet az első és a többszörös véradóknak.
Elismerésben és köszönetben részesült kilenc első véradó: Barna Attila, Chról Gabriella, Digner Erina, Duchai Benjamin, Kiss Vanessza, Loványi Zoltán, Müller Tamásné, Somogyi Nóra és Szabó Benjámin, továbbá tízszeres véradók: Badó Erika, Gyenizse Balázs, Jenei Sándor és Virágh Anita, valamint hússzoros véradók: Kalmár Imre Zsolt, Kohut Csabáné és Szabó Attila is elismerést vehettek át. 30-szor adott vért Németh László és Velez Vilmos, 40-szeres véradó Rigó Éva, 50-szeres ifj. Gurbai László, 60-szoros véradó Suba László és 70-szer nyújtotta a karját véradásra Kertész Imre. Őket is külön elismerésben részesítették, a távollévőket is nagy tapssal köszöntötték.

Mint azt Gurbai-Flajsz Erika elmondta, sok esetben adnak vért együtt házaspárok, testvérpárok, szülő-gyermek párosok, esetenként egész családok. A Kohut és a Rákóczi család rendszeresen négy-négy fővel szokott vért adni, nekik külön is köszönetet mondtak (kiemelt képen).
Az elismerések átadását követően meglepetés műsorral is készültek a szervezők: Pivarcsi Tirza és Pivarcsi Lilla örvendeztette meg a közönséget egyebek mellett a Csak egy hős című, a véradókat köszöntő dallal.

A művelődési ház előterében a jubileumi alkalomra készült, a Vöröskereszt Csengődi Szervezetének történetét bemutató, Földi István és Hegyi Zsuzsanna helytörténeti gyűjteményéből készült kiállítást is sokan megtekintették, felelevenítve a régi szép emlékeket is.
A vacsorát – ízletes marhapörköltet – Gulyás István, Kiss Sándor, és Tamás István, valamint az éppen ezen a napon születésnapját ünneplő Szabó György főzte, és Borbély Tünde készítette hozzá a nokedlit. A finom falatokat Kiss László, Kiss Máté és Wiesz Ottó zenészek muzsikájára táncolhatták le a bálozók.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki az alábbi támogatóknak:
Benkő-Kákonyi Krisztina – Benkő Zsolt, Berkecz Mónika (Uszikafa),Biber Gyöngyi, Bíróné Mariann, Bódi Ferenc, Borbély Tünde, Borsik Tímea – Barna Attila, Búsné Klári, Csányi Ágnes – Csányi Csaba (Csányi Takarító), Csányi Szerénke, Csatai Ildikó, Csengőd Község Önkormányzata, Dignerné Csengődi Viktória – Digner Csaba, Dömsödi bolt, Eszesvin Kft., Ferenczy Éva, Franczia Istvánné – Franczia István, Gál Lászlóné Éva, Gál Mónika – Melkvi László, Goods Market, Gulyás Ágnes, Gurbai Flajsz Erika – ifj. Gurbai László, Hunyadi Jánosné Katalin – Hunyadi János, Kalmár Imréné, Kalocsai Ferenc, Kalocsai Ildikó, Kiscsengőd Vendégház & Rendezvényterem, Kiss Barbara, Kiss Éva (Odett bútorszalon), Kiss Lászlóné – Kiss László, Kiss Máté, Kovács József, Kovács Tiborné, Krezdorn Tanja, Léder Zoltán, Lucza Józsefné Mónika, Magyar Kitti – Madácsi István, Magyar Vöröskereszt BKVSZ, Mártonfalvi Éva, Medgyesné Kerny Tünde, Milán bolt, Molnár Jánosné Szappanos Erika – Molnár János, Multimarket-Pándi Kft., Nagy Gábor, Natura Wood Kft., Németh István és Németh Istvánné, Orcsik Lajos, Romfa Piroska, Suba Eleonóra – Suba László, Sutus Etelka, Szabó Emília – Molnár István, Szabó Györgyné – Szabó György, Szabó Mihályné, Szabó-Húsvéth Renáta – Szabó Benjámin, Szabóné Flajsz Márta – Szabó Attila, Szabóné Szilvási Irma, Szemők Alexandra (Szandi Boszorkánykonyhája), Szmutka György, Szmutka Katalin, Takács Ágota – Petróczi-Kiss Zsolt, Takács Anikó (Ayala Lélek Hobbi), Takács Kálmán, Takács Szilvia – Takács Tibor, Takácsné Andó Margit – Takács László, Tamásné Roxána (Ro-Ra kézműves kuckó), Trencsányi Marietta (Maja Gravír), Turú Gábor (Döbrögec Szőlőbirtok Kft.), Ujvári Gyula, Varga Illés, Vargáné Supka Ágota – Varga László, Velez Imre és Vincze Attila.
Fotógaléria:
