Dr. Bátori Gábor r. alezredes, Kiskunhalas rendőrkapitánya a Közbiztonsági Egyeztető Fórum keretében lassan egy éve életre hívott egy olyan megállapodást Jánoshalmán, mely az ÉBRESZTÉS nevet kapta. Ennek lényege, hogy a rendőrök a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaival az iskoláktól kapott jelzések alapján elmennek azokhoz a családokhoz, ahol a gyermekek a kötelező oktatás alól kivonják magukat. (Magyarán szólva ellógnak a suliból.) A közös szolgálatok eredménye önmagért beszél, mert a kezdeti nagy létszámú távolmaradó diákok száma jelentősen lecsökkent 1-2 gyerekre. Ezzel az újfajta ellenőrzéssel a kapitányság illetékesség területén már több helyen is találkozhattok. Az “Ébresztést” a tervek szerint több településre is ki fogják terjeszteni.
Az iskola nem csupán a tanulás helye, hanem a gyerekek fejlődésének alapköve, ahol tudást, közösséget és jövőbeli lehetőségeket kapnak. A rendszeres iskolalátogatás nemcsak a gyermek érdekét szolgálja, hanem törvény is kötelezi rá a szülőket és a diákokat egyaránt. Az oktatásból való kimaradás nemcsak a jövőbeli esélyeket csökkenti, hanem jogi következményekkel is járhat. A rendőrség és a gyermekvédelmi szakemberek közös fellépése ezért nem büntetés, hanem egy lehetőség arra, hogy időben visszatereljék a fiatalokat a helyes útra.
 
Szöveg, fotó: Bács-Kiskun vármegyei rendőrség fb oldal
MEGOSZTÁS
Írta: vira